Lelet
Szarmata település nyomaira bukkantak Tiszapüspöki határában
A több hektáros lelőhely északnyugati részén - a nyáron feltárt gepida temetőtől mintegy ötven-száz méterre - találtak a Kr.u. 2-3. századi szarmata települést bekerítő árok-, illetve sáncrendszer nyomaira.
2015.09.21 12:04MTISzarmata település nyomaira bukkantak a szolnoki régészek a Tiszapüspöki határában zajló megelőző feltáráson - közölte a szolnoki Damjanich János Múzeum régésze hétfőn.
Kovács Péter elmondta: a több hektáros lelőhely északnyugati részén - a nyáron feltárt gepida temetőtől mintegy ötven-száz méterre - találtak a Kr.u. 2-3. századi szarmata települést bekerítő árok-, illetve sáncrendszer nyomaira.
Hozzátette: a feltárt területen valószínűleg kézműves tevékenységet végezhettek. A számos használati tárgy - például malomkőtöredékek, fenőkő, bronz ruhakapcsoló tű, bronzgyűrű - mellett több, teljesen ép agyag-, illetve kerámiaedény is előkerült a feltárás során, amelyek közül néhányból, az úgynevezett terra sigillatákból (kis képekkel díszített agyagedény) római birodalmi eredetre és kereskedelmi kapcsolatokra lehet következtetni.
Régészeti szempontból az edények jelentőségét az adja, hogy gyakran igen pontosan datálhatóak és eloszlásuk betekintést enged a római gazdaság bizonyos részeibe - tájékoztatott Kovács Péter.
Előkerültek továbbá állati csontok és ipari, magas hőfokon végzett tevékenységre utaló nyomok is a gödrökből, például hamu, salak és égetett, vörös réteg - közölte.
Kovács Péter hangsúlyozta: a nyáron feltárt gepida temető és a szarmata település között nincsen kapcsolat.
A Tiszapüspöki határában megtalált leletekből a közeljövőben egy kiállítás is nyílik a település helytörténeti gyűjteményében - tette hozzá a régész.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


