A picik egészségesek
Újabb pandaikrek születtek Szecsuanban
Egészséges ikreknek adott életet szerdán egy 14 éves pandamama a délnyugat-kínai Szecsuan tartomány tenyésztőközpontjában. Két 2 éves társukat pedig ugyanezen a napon engedték szabadon.
2015.09.16 16:41MTIA Csingho nevű óráspanda két nőstény pandát hozott a világra félórás különbséggel, mindketten körülbelül 150 grammot nyomnak. Ez a hatodik ikerpár, amely a 151 pandának otthont adó kutatóbázison idén született.
Születésüket élőben követhették nyomon a pandarajongók egy kínai és egy japán internetes videómegosztó oldalon. Kevesebb mint öt óra leforgása alatt körülbelül 120 ezren voltak rájuk kíváncsiak.
A pandák őshazájában, Szecsuanban szerdán azt is bejelentették, hogy két, eddig fogságban élő nősténypandát két év "kiképzés" után kiengedtek a szabadba. Mindketten 2013-ban születtek.
A szakértők szerint Hua Csiao és Hua Jan rendelkezik már azokkal a képességekkel, amelyek birtokában természetes környezetükben, a Liceping természetvédelmi területen maguk is elboldogulnak a mindennapokban.
A "vissza a természetbe" program keretében elsőként 2006-ban engedtek el egy ötéves hím óriáspandát a vulungi természetvédelmi területen, szintén Szecsuanban. A krónikák szerint azonban Hsziang Hsziang nagyjából egy évvel később a területért és élelemért vadon élő társaival folytatott küzdelemben alulmaradt és elpusztult.
2012 és 2014 között három panda ismerkedhetett meg "élesben" a bambuszerdők szabadságával, s megfigyelőik szerint megtalálták a helyüket. Valamennyiüket műholdas helymeghatározáshoz szükséges jeladó eszközökkel látták el.
A legutóbbi pandaszámlálás adatai szerint a világon immár több mint 1800 példány él vadon, kétharmaduk Szecsuan délnyugati erdeiben. 2013 végén fogságban 375 óráspanda élt. A külföldi állatkertek közül 17-ben tartottak pandát, kutatási, megfigyelési célból pedig a világ 12 országában 42 állat élt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


