Cuki
Pandaikrek születtek a washingtoni állatkertben
Ikrei születtek a Mei Xiang nevű óriáspandának a washingtoni Nemzeti Állatkertben.
2015.08.23 17:09MTI
Az állatkert igazgatója, Dennis Kelly már azt is lelkendezve jelentette be szombat este, hogy helyi idő szerint fél 6-kor kölyke született a mesterséges megtermékenyítésen átesett 17 éves nősténynek. Nagy meglepetésre azonban Mei Xiang négy és fél óra elteltével, helyi idő szerint este 10-kor újabb kicsinek adott életet, a végtelenségig fokozva az állatkert munkatársainak örömét.
Közleményében az állatkert igazgatója hangoztatta, hogy a kicsik még nagyon "törékeny" életszakaszban vannak, életben maradásuk nem biztos, ám Mei Xiang kiváló anyaként ismert, és az egyelőre mindössze egérnagyságú csupasz pandabébik látszólag egészségesek.Mei Xiang négy eddigi utóda közül kettő néhány órával, illetve nappal a szülés után elpusztult, két csemetéje - a 2006-ban világra jött Tai Shan és a 2013-ban született Bao Bao - azonban életben maradt, az elsőszülöttet azóta már vissza is adták az anyaországnak, Kínának.
Az ikerszülési protokollnak megfelelően az egyik kispandát inkubátorban helyezték el szombaton.
Mei Xiangot április 26-án és április 27-én termékenyítették meg egy kínai panda, Hui Hui fagyasztott spermájával, illetve a washingtoni állatkertben élő Tian Tian friss spermájával, a vemhességet pedig először augusztus 19-én mutatták ki ultrahangos vizsgálattal.

Egyelőre nem tudni a kicsik nemét, és azt is csak később állapítják meg DNS-vizsgálattal, hogy a két spermadonor közül melyik az apa.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06