Korai forradalmi bázis
Állami védettséget kapott a kínai Vörös Hadsereg első kínai díszszemléjének helyszíne
Állami szintű védettséget élvező "történelmi és kulturális várossá" minősítette a kínai kormány a kínai Népi Felszabadító Hadsereg elődjének számító Vörös Hadsereg első díszszemléjének helyszínét, a kommunista párt egyik korai forradalmi bázisát, a Csianghszi tartományi Zsujcsin nevű települést.
2015.08.27 00:30MTIAz erről kiadott közlemény arra szólította fel a helyi vezetést, hogy dolgozza ki a városvédelem koncepcióját, határozza meg az épített örökség védelem alá kerülő épületeit. Ezen túl még azt is közölték, hogy tilos minden olyan tevékenység, amely nem felel meg a város történelmi környezetének és szellemiségének.
A Kínai Szovjet Köztársaság ideiglenes központi kormánya 1931-ben Zsujcsinban alakult meg, s ezért tekintik a kínai forradalom bölcsőjének, és ezért is kapta a "vörös főváros" nevet. A kínai Vörös Hadsereg egységei 1934. augusztus elsején sorakoztak itt fel első ízben szemlére Mao Ce-tung néha kommunista vezető előtt.
A kínai kormány ugyancsak jóváhagyta a japán megszállók elleni háború emlékhelyeinek, illetve azon állami intézményeknek a százas listáját, ahol megemlékezéseket tartanak a japán agresszorokkal szembeni harc és a 2. világháború végének 70. évfordulóján.
Köztük van a Kuomintang-hadsereg két, a háború során meghalt parancsnokának, Tung Lin-könek és Csao Teng-jünek a sírja. A listán szerepel egy 1937. szeptemberi összecsapás elesett kommunista harcosainak a temetője. A tavalyi megemlékezésekhez kapcsolódóan már két hasonló listát közzé tettek.
A polgári ügyek minisztériuma külön is közzé tette 600 elesett katonának és egységnek a névsorát, akik életüket áldozták a japán megszállók elleni harcban az 1930-as és 1940-es években.
A Kína és Japán közti konfliktus 1931 szeptemberében kezdődött, míg a totális háború 1937. július 7-én tört ki és 1945. szeptember 2-ig tartott, amikor Japán a Tokió-öbölben a USS Missouri csatahajó fedélzetén, feltétel nélkül kapitulált.
Peking szeptember 3-át tartja a Győzelem Napjának, s ebből az alkalomból ezen a napon idén elsőként tartanak katonai parádét a fővárosban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 3:38 KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet
- 2:37 Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását Rafahból
- 1:18 Varga Mihály: a kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát
- 0:17 Csaknem tízezer diák tekintette meg a Szabadság, szerelem - Petőfi 200 című koncertszínházi előadást országszerte
- 0:07 Meghalt a pályán, meccs közben összeesett 17 éves focistalány
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06