Több mint 40 kilót nyomtak
Nem tudtak volna repülni a repülő őshüllők?
A repülő őshüllők nem tudtak repülni. Ezek az őstörténetben élt állatok több mint 40 kilónyi súlyukkal nem tudták fenntartani magukat a levegőben - erre e meglepő felfedezésre jutott egy japán tudós.
2008.10.13 06:30MTIA New Scientist című brit tudományos folyóirat ismerteti a Tokiói Egyetem tanárának, Katszfumi Szatónak a hipotézisét, amely megdöntené a korábbi feltételezést, hogy 200 millió évvel ezelőtt ezek a 250 kilós állatok az eget hasították.Szato öt különböző fajhoz tartozó 28 madarat vizsgált meg a Crozet-szigeteken, Madagaszkár és az Antarktisz között. A tudós a gyorsulást és a nehézségi erőt mérő műszereket helyezett el a vizsgált madarak szárnyán.
A madarak között volt a vándoralbatrosz is, a jelenleg legnagyobb méretű repülni képes fajta. A pulykától eltérően, amelyet rövid szárnyai alkalmassá tesznek a gyors felszállásra, a 22 kilogramm körüli súlyú vándoralbatrosz hosszú távon is képes dinamikusan repülni, mert kihasználja a légáramlatokat, hogy ne kelljen állandóan mozgatnia a szárnyait. Amikor a szél egyenletesen fúj, ezeknek a madaraknak csapkodniuk kell a szárnyukkal, különben a légellenállás és a nehézségi erő miatt lezuhannának.
Szato megfigyelte, hogy minden repülő faj két különböző sebességben verdes a szárnyaival: a felszálláshoz gyorsabban, a levegőben maradáshoz pedig, ha nincs szél, nyugodtabb tempóban mozgatja. A japán tudós szerint a tempó, amellyel egy madár a szárnyait csapdosni tudja, az izmai erejétől függ, és a nehezebb, hosszabb szárnyú madaraknál csökken ez az erő. Erre alapozza Sato azt az állítását, hogy a 40 kilónál nehezebb madarak nem tudnak olyan sebesen verdesni a szárnyukkal, hogy fennmaradjanak a levegőben. Egy 40 kiló körüli madár rossz időben nem tud elég biztonsággal repülni.Ez a feltételezés nem tetszik a paleobiológusoknak, akik megpróbálják rekonstruálni a pteroszaurusok repülését, ők úgy hiszik, ezek az állatok dinamikusan szárnyaltak.Akár 250 kilogrammot is elérő súlyuk miatt Szato szerint ezek az állatok nem tudhattak repülni.
Erről a John Hopkins Medical School of Baltimore tudósának, Mike Habibnak az a véleménye, hogy a pteroszaurusok esetében figyelembe kell venni az anatómiai, fiziológiai sajátosságokat, továbbá ezeknek az állatoknak az életkörülményeit is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


