Fizika
A fény éve - Ezernégyszáz kilométeres fénystaféta indul Szegedről
Az izgalmas látvánnyal járó stafétát csütörtökön napnyugtakor indítják, az emberek által egymásnak továbbított fényjelek várhatóan két óra alatt járják körbe az országot.
2015.05.19 11:43MTICsiszár Imre, a fény nemzetközi éve Csongrád megyei szervezőbizottságának titkára elmondta, hogy az első jelet a Szeged határában épülő lézerközpontnál adják le, és a Fogadalmi templom tornyában fogadják, innen pedig a szőregi templomtoronyba küldik tovább.
A staféta résztvevői magaslati helyeken - kilátókban, vadászleseken, templomokban, toronyházak tetején - állnak majd. A jelet lámpákkal, lézerekkel, jelzőrakétákkal, stroboszkópokkal adják tovább. A fényjel előre láthatólag tíz órára ér vissza a Tisza-parti városba.
A fénystafétához több településen is kísérőrendezvények kapcsolódnak, ezek közül az egyik leglátványosabb a szegedi lesz, ahol ezer négyzetméteres színes fényábrát raknak ki a résztvevők a Dóm téren. A számítások szerint a fény éve logóját mintegy háromezer ember közreműködésével jelenítik meg mobiltelefonok és táblagépek segítségével. Az ábra kirajzolásához a mobileszközökre alkalmazás készült, melyet az esemény honlapjáról tölthetnek le a résztvevők - közölte a szakember, hozzátéve: a téren lézeres bemutató is várja majd a látogatókat.
A fény nemzetközi éve alkalmából Csongrád megyében változatos ismeretterjesztő programok, előadások, kiállítások, képzőművészeti tárlatok, nyári táborok várják az érdeklődőket, elsősorban az általános és középiskolásokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06