Tudtech
Mosolyog, pislog, és Sarah Palinra hasonlít az első kínai humanoid robot
Pekingben bemutatkozott Jangjang, a szárazföldi Kína első, emberi gesztusokra képes humanoid robotja, amely egyszerre hasonlít egyik alkotójára, egy kínai nőre és - amerikai riporterek szerint - Sarah Palin volt alaszkai kormányzóra, egykori alelnökjelöltre.
2015.05.04 20:45MTIA globális mobil internet témakörében rendezett egyhetes konferencián és kiállításon talán a legnépszerűbb az a hosszú hajú, szemüveges nő, aki mosolyogva, időnként pislogva, "beszéde" közben ajkait mozgatva bűvölte el közönségét. A dobogón mellette állt az a nő, a robot fejlesztői csoportjának egyike, akiről Jangjangot megmintázták. Az "ikrek" kezet fogtak és meg is ölelték egymást.
Jangjangot távirányítással működtetik, a szenzorok egy másik emberen vannak, aki a háttérből mindent figyelve például fejmozgásával idézi elő a bábu fejének azonos mozgását.
Szung Jang elmondta, hogy hasonmását egy különleges szilikagélből alkották, amely látványában és tapintásában az emberi bőrt idézi. Jangjang a negyedik robot, amelyet a sanghaji Shanghai Shenqing Industry (SSI) gyártott és az eddigiek közül ő tudja a legtöbbet. Leginkább az arca kifejező.
Szung elmondta, hogy gépi másával dolgozni különleges élményt jelent a számára, a helyzet arra inspirálja, hogy azt mindig tökéletesítsék.
A fejlesztők szerint a technológia segítségével olyan robotok fejleszthetők, amelyek például eladók mellett teljesíthetnek szolgálatot vagy hírességek mását is szívesen gyártanák. Elképzelhető, hogy egy professzor helyett előadását is megtartja a bábu, bár kérdések megválaszolására nem lesz képes - vélte Szung.
A középkorú robotnő előállítóit, a sanghaji fejlesztőket egy japán professzor, Isiguro Hirosi segítette, aki immár több mint 20 éves gyakorlatot szerzett a robottechnika világában. Isiguro azt nyilatkozta: eljöhet az idő, amikor effajta robotok helyettesítik a popsztárokat és a hollywoodi színészeket.
Egy humanoid robot szebb lehet bármelyik énekesnél, sosem fárad el, megállás nélkül képes énekelni, nem beszélve a divatmodellekről, a televíziós hírolvasókról vagy a recepciósokról, akiket ugyancsak jól helyettesíthetnének - vélte a neves japán szakember, aki 2010-ben már magát is megmintázta, 2014-ben pedig megalkotta a hazájában híressé vált Otonaroidot és Kodomoridot, egy felnőtt nő és egy lánygyermek robot mását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06