Hogyan reagálnak az emberek a humanoid gépekre?
Megtanult kő-papír-ollózni egy robot
A Londoni Tudományos Múzeum látogatói az egyik legfejlettebb, emberi gesztusokat utánozni képes robottal kő-papír-ollózhatnak.
2009.02.18 09:20ictpressA fejlesztők szándéka szerint minden korábbi mesterséges intelligenciát felülmúl majd az a közel két évig fejlesztett robot, amit a közelmúltban mutattak be a Londoni Tudományos Múzeumban. A jelenleg a látogatók üdvözlésére és kő-papír-olló játékra programozott robotot egy olyan vizsgálat részeként hozták létre, ami megpróbálja kideríteni, hogy hogyan reagálnak az emberek a humanoid gépekre.
A múzeum látogatói egy érzékelőkkel felszerelt kesztyűt viselnek, ami segíti a robotot annak eldöntésében, hogy éppen nyert - e, vagy veszített. A robot ezután képes az eredményeknek megfelelően viselkedni. "Olyan gépeket szeretnénk létrehozni a jövőben, amikkel az emberek ösztönösnek és természetesnek érzik az interakciót. A most bemutatott modell megépítése komoly kihívás volt, hiszen ahhoz, hogy egy robot utánozni tudjon emberi gesztusokat könnyűnek kifinomultnak és nagy tudásúnak kell lennie egyszerre. Ez az első alkalom, hogy kihoztuk a laboratóriumból és örülünk, hogy végre sok emberrel léphetett kapcsolatba." - nyilatkozta Dr Graham Whiteley a robotot fejlesztő cég, a Bristol Robotics Laboratory and Elumotion egyik vezetője a Telegraph-nak.
A kő - papír - ollózni is tudó robotba épített alkatrészek értéke több mint 200 ezer font a befektetett munka értékének megbecsülésére viszont nem vállalkozott a cég vezetője. A hozzá hasonló gépeket művégtagok fejlesztésénél lehet majd felhasználni és olyan veszélyes feladatok elvégzésére, mint amilyen a taposóaknák ártalmatlanítása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06