Hókifli
Lámacsikó született Szegeden
Lámacsikó (Lama glama) született a Szegedi Vadasparkban, a kölyök fehér színe miatt a Hókifli nevet kapta gondozóitól.
2015.05.04 22:30MTIA Tisza-parti város állatkertjének egyik nőstény lámája, Karola április végén napközben adott életet utódjának, így a születésnek a látogatók is szemtanúi lehettek, és azóta is megfigyelhetik, hogyan fejlődik napról-napra a kanca.
A szegedi állatkert egyik különlegessége, hogy az óvilági kétpúpú teve mellett valamennyi dél-amerikai tevefélét bemutatja, a lámát, annak ősét, a guanakót, a vikunyát és háziasított változatát, az alpakát is. Az összes teveféle - beleértve az óvilági két- és egypúpúakat is - ősei Észak-Amerikában fejlődtek ki, majd onnan vándoroltak át a többi kontinensre, "őshazájukban" kipusztultak.
A lámákat mintegy hatezer éve háziasították a vad guanakóból a mai Peru hegyvidéki területein. Elsősorban teherhordásra használták, de ették húsát, bőrét és szőrét feldolgozták, zsírjával világítottak, trágyájával tüzeltek, sőt, esetenként meg is lovagolták. Idővel a legfontosabb háziállattá vált az Andok prekolumbián indián kultúráiban. A spanyolok hódítása után, vagyis a lovak, szamarak és juhok érkezésével a szerepe csökkent, ma már inkább hobbiállatként tartják világszerte.
A lámák testhossza 1,5-2 méter, magasságuk 110-120 centiméter, tömegük 120-150 kilogramm. Gyapjuk hosszú szálú és tömött, lehet barna, fekete, fehér színű, és az állatokat foltok és pettyek is tarkíthatják. Kizárólag növényevők, fűféléket, lágyszárú növényeket, cserjéket, zuzmókat fogyasztanak.
A lámák rendkívül szívósak, teveféléhez illően a szomjazást is jól tűrik, 45-60 kiló terhet cipelve naponta 25 kilométert is meg tudnak tenni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06