Nagy ínyenc volt az neandervölgyi
A tenger gyümölcseit sem vetette meg a neandervölgyi ősember
A tenger gyümölcseit sem vetette meg a neandervölgyi ősember, akinek étrendjén egyaránt szerepelt fóka- és delfinhús, ahogy rák és kagyló is.
2008.09.26 12:37MTIMostanáig a tudósok részben azzal magyarázták a neandervölgyi ősember kihalását, hogy kizárólag szárazföldi állatokkal táplálkozott, míg a modern ember, a Homo sapiens sokkal hatékonyabban ki tudta aknázni a kínálkozó lehetőségeket - olvasható a The Daily Telegraph brit napilap online kiadásában és a BBC hírei között. A neandervölgyi ősember változatosabb étrendjéről árulkodó bizonyítékokra Chris Stringer, a londoni Természettudományi Múzeum professzora és munkatársai bukkantak rá gibraltári barlangokban.
A tudósok kutatásaik eredményeiről a PNAS-ban, az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában (Proceedings of National Academy of Sciences) számoltak be. A gibraltári barlangokban élhetett a neandervölgyiek utolsó csoportja körülbelül 26 ezer évvel ezelőtt. Az már korábban is ismert volt, hogy a neandervölgyi emberek időnként fogyasztottak rákféléket és kagylót, amikor alkalmuk nyílt rá, ám a gibraltári barlangok szolgáltatták az első bizonyítékot arra nézve, hogy tengeri emlősök is szerepeltek étrendjükön. "Fókauszony és lapockacsontok kerültek elő" - mondta Chris Stringer professzor.
Magyarázata szerint a csontokon lévő vágásnyomok arról tanúskodnak, hogy a fókákat megnyúzták és feldarabolták, ám húsukat többnyire nyersen fogyasztották. Szerepelt a menüben delfin is: valószínűleg az elhullott állatok partra sodort tetemét fogyasztották el. A barátfóka esetében viszont újszülöttekre vadásztak. A barlangi tűzrakóhelyek tanúsága szerint a csontokat a tűzbe dobták. A hő hatására törékennyé váló csontokból ugyanis könnyebben ki tudták kaparni a csontvelőt. A leletek között szerepelnek a leölt kőszáli kecskék, vaddisznók, szarvasok, medvék és nyulak csontjai.
A hamuban kagylóhéjra is leltek a kutatók, ami azt bizonyítja, hogy tűzön hevítették őket, hogy kinyíljanak. A kutatók reményei szerint a neandervölgyiek csontjainak izotópos vizsgálata elárulhat egyet-mást életmódjukról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


