Egységben az erő
A Google felpörgeti a kereskedelmi űrutazást
Addig tolta Elon Musk a SpaceX vállalatot, amíg az űrkutatásban szintén érdekelt Google úgy döntött, beszáll. Felpöröghet a kereskedelmi űrkutatás a két cég összefogásával.
2015.01.21 15:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Ugyan még nem írták alá, de már körvonalazódik az a megállapodás, mely alapvetően megváltoztathatja az emberiség űrrel kapcsolatos hozzáállását. Bolygónk atmoszféráján kívül csak akkor tárható fel a világ a lehető legrészletesebb módon, ha azt nem csupán állami ügynökségek limitált költségvetési keretek között fedezik fel, hanem a privát szféra is üzletet lát benne. Gyakorlatilag minden termék és szolgáltatás, ami ma népszerű, azután lett igazán rentábilis, hogy széles tömegek vehették igénybe - gondoljunk az érintőképernyős eszközökre vagy a freemium online játékokra, de akár az autókra vagy a biciklikre is helytálló ez az állítás.
Vagyis ahhoz, hogy az emberiség kirajzása megkezdődhessen az űrbe, kereskedelmi űrutazás kell. Ezt pörgetheti fel a fent már említett megállapodás, mely a Google és az Elon Musk alapította SpaceX között kezd kialakulni. Ha létrejön, akkor azzal az utóbbi értéke meghaladhatja a 10 milliárd dollárt; igaz, ezt az értesülést - egyelőre - egyik vállalat sem kívánta kommentálni.
Mindazonáltal mindkét cégnek lenne keresnivalója az együttműködésben. A SpaceX nagy lökést kaphat a befektetőtől, ráadásul valószínűleg "némi tudást" is hoznának a keresőóriás korábbi projektjei is a cég életébe. A Google pedig felvirágoztathatná a "globális internet" elképzelését; szinte korlátlanul lövethetne ki és üzemeltethetne gazdaságosan olyan műholdakat, melyeken át digitális kapcsolatot lehetne fenntartani a Föld bármely pontjával. Erre egyébként a Google - korábbi jelentések szerint - több mint egymilliárd dollárt szán.
Ez persze önmagában még mindig kevés lehet. A SpaceX szintén bejelentette már műholdas internetprogramját, melyet nagyjából 4 ezer, 1200 kilométerrel a felszín felett keringő szatellit biztosítania. Az öt évesre tervezett projekt várható költsége a 10 milliárd dollárt nyalogatja, ám ha ennek tizedét a Google "bedobja" a közösbe, az nagy ugrás lehet a siker felé vezető úton. Musk pedig a SpaceX-ből származó nyereséget bevallottan is egy marsi kolónia létrehozására fordítaná.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06