Később következett be az elsivatagosodás
A korai kínai történelem átértékeléséhez vezethet egy Belső-Mongólia klímáját érintő felfedezés
Az úgynevezett Hungsan-kultúra, ezen keresztül pedig az egész korai kínai történelem átértékeléséhez vezethet az a felfedezés, amely szerint Belső-Mongólia egyes részeinek elsivatagosodása csak az eddig feltételezettnél jóval később következett be.
2015.01.08 06:30MTIKínai és amerikai kutatók által végzett terepkutatások és ásatások arra vezettek, hogy Belső-Mongólia bizonyos területei körülbelül Kr. e. 2200-ig egészen termékenyek voltak, az elsivatagosodás csak ezután következett be a térséget tápláló vízforrások elvesztésével.
A területen körülbelül Kr. e. 4700 és 2900 között virágzó Hungsan-kultúra létezéséről eddig is tudtak a történészek, kevés figyelem irányult azonban rá, mivel azt feltételezték, hogy egy csekély jelentőségű sivatagi neolit kultúráról van szó. (E kultúra lelőhelyein találtak már ugyanakkor a legkorábbiak közé tartozó jádemunkákat, szépen megformált festett agyagfigurákat és korongozással készített agyagedényeket is.)
A Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) című folyóiratban publikált friss eredmények az eddig feltételezettekkel szemben azt igazolják, hogy a Hungsan-kultúra virágzását a bő természeti erőforrások is segítették, így egy jóval nagyobb jelentőségű és fejlettebb kultúráról beszélhetünk, mint korábban gondolták. A kutatók halászatra és vadászatra, valamint fejlett agyagművességre utaló leleteket is találtak.
A Kr. e. 2200 körül beálló elsivatagosodás miatt a közösség délre vándorolt, ahol feltehetően hozzájárultak az első kínai dinasztia, a Hszia-dinasztia (kb. Kr. e. 2100 - 1600) felemelkedéséhez is. Mindez árnyalhatja azt a jelenleg uralkodó történészi konszenzust, amely szerint a kínai civilizáció bölcsője a Sárga-folyó középső szakaszát övező térség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:03 Hajóbaleset Verőcénél - OMSZ: fej- és kulcscsontsérülést szenvedett a balesetet túlélő férfi
- 13:02 Hajóbaleset Verőcénél - OKF: a parton, a vízen és a levegőből is kutatnak az eltűntek után
- 12:19 A PGA Championships verseny előtt tartóztatták le a világranglistát vezető Scottie Schefflert
- 12:01 Hajóbaleset Verőcénél - BRFK: három férfit és két nőt még keresnek
- 11:23 Egyre több fiatal hívja a telefonos lelkisegély-szolgálatokat
- 11:00 Halálos hajóbaleset történt Verőcénél - mindenfelé keresik az eltűnteket
- 10:22 Felmérés: egyre több az idős, beteg, munkaképtelen hajléktalan ember
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06