Kóborlók
Putyin disszidens nagymacskái a tudomány szolgálatában
Putyin tigrisei néven ismertté vált, Kínába átkóborolt szibériai nagymacskák máris nagy segítségére voltak a kínai kutatóknak, akik nemcsak a mozgásukat kísérik figyelemmel, hanem életmódjukat, szokásaikat is elemzik.
2014.11.24 10:45MTI
Fotó: YouTube screenshot CCTV
Mindössze néhány szibériai tigris él vadon, ezért Kínában kivételes alkalomnak és lehetőségnek tartják, hogy megfigyelhetik a határt átlépő "vendégek" túlélési stratégiáját, a szempontokat, amelyek alapján élőhelyet választanak. Becslések szerint a világon körülbelül 600 élhet erdőkben, és közülük alig kevesebb mint 30 kínai földön.
Csang Ming-haj, a macskafélék északkelet-kínai kutatóközpontjának igazgatója ugyanakkor biztosította a Hszinhua hírügynökség riportereit arról, hogy az orosz elnök által az idén nyáron szabadon engedett - műholdas jeladóval felszerelt - tigrisek biztonságban vannak és jól érzik magukat.
Kínában az 1980-as években dollármilliókat költöttek arra, hogy a kihalófélben lévő szibériai tigrisek állományát fogságban történő tenyésztéssel bővítsék. Ám az idővel nyolcról immár több mint ezresre duzzadt létszámot egyes szakemberek csupán a "tudomány termékeinek" tartják és folyamatosan keresik annak a lehetőségeit, miként szoktathatnák őket vissza természetbe.
Csang elmondta, hogy a Hejlungcsiang tartományi Harpinban létesített tigrisparkban az "erdők fogságban szocializálódott királyai" között vannak olyan kölyöktigrisek, amelyek a sarokba húzódnak az etetésükre közéjük vetett csirkéktől való félelmükben. A kutató szerint ezért is fontos minden olyan apró részlet, ami elősegítheti, hogy a vadak mielőbbi visszaengedésével elérjék kívánt céljukat, az állatok valóban visszataláljanak saját környezetükbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


