Cidri
A világegyetem leghidegebb pontja: mínusz 273 Celsius!
Az olasz Nemzeti Nukleáris Fizikai Intézet (INFN) Gran Sasso laboratóriumában az abszolút nullához közeli hőmérsékletre, 6 milli-Kelvin (mínusz 273,244 Celsius) fokra hűtöttek le egy 1 köbméter űrtartalmú, 400 kilogramm tömegű réztartályt.
2014.10.22 11:38MTI
Fotó: interactions.org
Ez az első kísérlet, amelynek során egy ilyen tömegű anyagot ilyen hosszú ideig sikerült az abszolút nullához közeli hőmérsékleten tartani - olvasható a PhysOrg hírportálon, valamint az INFN honlapján.
A kísérletet a Rómától 120 kilométerre, az Appenninek legmagasabb csúcsa (Gran Sasso) alatt lévő földalatti részecskefizikai laboratóriumban, a CUORE (Cryogenic Underground Observatory for Rare Events) projekt keretében végezték, amelyben 130 olasz, amerikai, kínai, spanyol és francia kutató vesz részt.
A réztartályt kriosztátba, a minta nagyon alacsony hőmérsékleten tartását lehetővé tevő berendezésbe helyezték. "A CUORE a maga nemében egyedülálló kriosztát a világon, nemcsak a mérete és az általa biztosított szélsőségesen alacsony hőmérséklet tekintetében, hanem a radioaktivitás igen alacsony szintje miatt is. Egyetlen kísérlet során sem sikerült még olyan feltételeket biztosítani, amelyek nem léteznek a természetben" - emeli ki az olasz Nemzeti Nukleáris Fizikai Intézet közleménye.
Az abszolút nulla fok az a hőmérséklet, amelynél a testből nem nyerhető ki hőenergia, megszűnik az atomok és a molekulák mozgása. A Kelvin-skálán, azaz az abszolút hőmérsékleti skálán ez 0 K foknál, a Celsius-skálán pedig mínusz 273,15 C foknál következik be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


