Konyhából a kamrába
A leghidegebb csillagok új osztályát fedezték fel a NASA tudósai
A világűrben eddig felfedezett leghidegebb csillagokra bukkantak az amerikai űrhajózási és űrkutatási hivatal, a NASA kutatói.
2011.08.25 04:17MTIAz űrben keringő infravörös űrtávcső segítségével sikerült megfigyelniük száz úgynevezett barna törpecsillagot, amelyeknek az átlaghőmérséklete nem haladja meg az emberi test hőmérsékletét. Közöttük rekorder is akad - a 1828+2650 elnevezésű törpe -, amelynek a hőmérséklete nem éri el a szobahőmérsékletet (25 Celsius-fok) - közölte a NASA pasadenai laboratóriuma. A WISE-űrtávcső 2010 januárjától 2011 februárjáig vizsgálta át az infravörös tartományban az égboltot, és fedezte fel a minden korábbinál hidegebb égitesteket, amelyeknek a létezését a tudósok korábban csak elméletileg tudták bebizonyítani.
"Az eddig ismert barna törpecsillagok a befűtött tűzhely hőmérsékletéhez álltak a legközelebb. Az új barna törpék osztályának felfedezésével képletesen szólva mintha a konyhából a ház egy hűvösebb helyiségébe mentünk volna át" - tette hozzá David Kirkpatrick, a pasadenai Kaliforniai Műegyetem infravörös adatfeldolgozó és elemző központjának munkatársa.
A tudós nem véletlenül említette a házat. A felfedezett égitestek ugyanis viszonylag nem messze - 9-40 fényévnyire - találhatók a Naptól. A naprendszerünkhöz legközelebb eső csillag a Proxima Centauri vörös törpe (mintegy 4 fényév). A Naprendszerhez való távolságuk szerint az amerikai tudósok által most felfedezett objektumok a 7. helyen állnak, a nyolcadik helyre szorítva a Ross 154 vörös törpét.
A barna törpecsillagok más csillagokhoz hasonlóan összenyomódó gáz- és porfelhőkből születnek, de sokkal kisebbek, és soha nem érik el azt a tömeget, hogy atommag-reakció menjen bennük végre és világítsanak a horizonton. A legkisebb ismert barna törpék a Jupiter tömegének az 5-10-szeresei. Létezésük kezdetén még őrzik a keletkezésük időszakából megmaradt hőt, de idővel kihűlnek. Az első, bizonyítékokkal alátámasztott törpecsillag-felfedezés 1995-ben történt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06