Kicsiny méretű, de nagyhatalmú rákok
Parányi lények mozgatják az óceánokat
Bárki vehet belőlük,igénytelenek és akár akváriumi körülmények között is elvannak.
2014.10.02 09:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Forrás: Wikimedia
Még ha nem is ismerős a sórák, biztosan látott már olyan akváriumot, ami látszólag önfenntartó: napfény hatására algásodni kezd, amit parányi rákocskák lakmároznak. Nos, ezeket a picinyke ízeltlábúakat hívják sóráknak. Méretükkel ellentétben komoly hatással vannak az óceánok áramlására, és így a földi klímára is. Egy nemrég elvégzett kutatás ugyanis rávilágított, hogy más, apró lényekkel együtt ezek a parányok képesek befolyásolni az általuk belakott vizek áramlásait.
Nagy csoportokban utaznak, útjuk irányát a Nap határozza meg. Éjszaka feljönnek a vízfelszín közelébe, nappal viszont mélyebb régiókban úsznak. Ennek ismeretében a CalTech kutatói lézerfénnyel képessé váltak befolyásolni a sórákok mozgását egy víztartályban, ráadásul a folyamatot nagysebességű kamerákkal rögzítették is. Nézzék csak!
A vizsgálatok feltárták, hogy noha egy-egy lényecske csak parányi áramlást okoz a körülötte levő vízben, együttesen nagyobb erejű áramlást idéznek elő az egyes sórákok keltette apró vízmozgások összességénél. Ha globális méretekben gondolkodunk, akkor az óriási sórák-rajok képesek befolyásolni az óceánok áramlásait. Sőt, más, hasonló méretű fajok hasonló mozgását is hozzáadva ehhez, akár több milliárd wattal is hozzájárulhatnak a földi vizek mozgásához. Vagyis még a legkisebb organizmus is hatással van a tengeri sóeloszlásra, a tápanyagok és a hőmérséklet óceánbeli egyensúlyára, így akár bolygónk klímáját is befolyásolhatja a parányi sórák.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


