Munkában a Hubble
A túl fiatal galaxis
A többi csillagrendszernél sokkal fiatalabbra bukkantak a csillagászok, "túl" közel saját galaxisunkhoz.
2014.09.30 11:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Forrás: NASA
Viszonylag könnyű megállapítani a galaxisok korát, az idősebbek ugyanis általában nagyobbak - évmilliárdok során más galaxisokkal összeütközve megnőnek. Szintén általános jellemzőjük csillagjaik változatossága: vannak bennük kicsik és nagyok, fiatalok és idősek egyaránt. Ezzel szemben a fiatalabb galaxisok kisebb méretűek és nem tartalmaznak jelentős mennyiségben nehezebb elemeket, főként hidrogénből, héliumból és lítiumból állnak.
Minél messzebbre tekintünk a Hubble űrtávcsővel, annál fiatalabb galaxisokra bukkanhatunk, ezzel a módszerrel sikerült megállapítani a galaxisfejlődés folyamatát. Éppen ezért olyan furcsa a DDO 68 (vagy más besorolás szerint UGC 5340), ami "alig" 39 millió fényévnyire van tőlünk, mégis, olyan jegyeket mutat, mint a fiatal csillaghalmazok. Az ilyen korú példányokat a csillagászok jellemzően fényév-milliárdokra szokták megtalálni, ehhez képest tehát igencsak közel van a Tejútrendszerhez.
A NASA kutatói a galaxis struktúrájának, megjelenésének és kémiai összetevőinek elemzésével megállapították, hogy igen fiatal képződményről van szó; teljesen híján van például nehéz elemeknek, ami korábbi csillagok összeomlásából "szokott" keletkezni. A csillagpopuláció is meglehetősen fiatal a galaxisban: átlagosan nagyjából 1 milliárd évesek (a mi napunk már megközelítőleg 5 milliárd évet "húzott le").
Egyelőre nem lehet tudni az okát, miért van ott és miért ilyen fiatal a kiszemelt példány; az amerikai csillagászok jelenleg idősebb csillagok után kutatnak benne. Ha találnának például egy vörös óriást, akkor az azt igazolná, hogy a galaxis mégiscsak öregebb a most gondoltnál. Ha nem, akkor ez a csillagrendszer igazán egyedinek mondható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


