Lactobacillus
Büdös a vécé? Baktériumot neki!
Kínai kutatók "biológiai fegyvereként" ismertette a hongkongi sajtó annak a baktériumnak a felfedezését, amely az emberi ürülékkel táplálkozik, s ennek köszönhetően képes megszüntetni a nyilvános illemhelyek kellemetlen szagát.
2014.07.08 18:35MTI
Az utcán, bevásárló központokban, éttermekben található vécék örök gondjára jelenthet megoldást a forradalmi ötlet és a hozzá már megtalált baktérium - vélik a szakemberek. A lactobacillus baktériumcsalád kiválasztott tagja révén a szagok 75 százaléka megszűnik, a fennmaradót pedig elnyomja a környezet természetes illata - számolt be a kínai tudományos akadémia eredményéről a South China Morning Post című lap.
A kutatók kísérletei során használt baktérium ugyanahhoz a családhoz tartozik, amelynek több tagját a joghurtok, sajtok, sörök és csokoládék készítéséhez használja az élelmiszeripar. A szóban forgó baktérium tejsavat bocsát ki, amivel megakadályozza a szagokat kibocsátó baktériumok fejlődését.
A kutatók szerint a szükséges anyag folyadék és por formájában egyaránt előállítható és olcsó. Egy félliternyi körülbelül 20 jüanba, vagyis alig több mint 700 forintba kerülne, s ez több vécé kezelésére is elegendő lenne. A baktérium egyébként is gyorsan szaporodik.
A kutatás eredményét az akadémia honlapján a "szagtalan vécé" címmel tették közzé tanulmány formájában azzal a kísérőszöveggel, hogy a leírt technológiával megoldást kínálnak az ország egyik "sürgős kezelésre szoruló problémájára".
Jan Cse-jing bakteriológus, az akadémia csengtui biológiai intézetének vezető kutatója, a projekt irányítója elmondta, hogy a szecsuani látványosságokat felkereső turisták lesznek az új eljárás első "haszonélvezői". Egyenesen úgy fogalmazott: őket éri majd az "üdítő élmény".
A beszámoló arra is kitér, hogy az ország fejletlen térségeiben nincsenek vízöblítéses vécék, s a hulladék bennük hónapokig vagy akár évekig is áll. Ezért a kutatók többéves kísérleteket követően egy másik anyagot is kifejlesztettek az élesztő és egy kellemes aromát kibocsátó baktérium keverékéből. Ennek egyetlen hátránya, hogy a "találmány" csak 26 Celsius-fokon vagy ennél magasabb hőmérsékleten "működik".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06