Nem túl jó érzés
A rákfélék is ismerhetik a szorongást
A vizsgálat során a szakemberek feszült helyzetnek - egy kellemetlen elektromos mező hatásainak - tették ki a rákokat, majd egy kereszt alakú tartályba helyezték őket, amelynek két szárát elsötétítették, ezzel az állatok számára kedvező környezetet teremtve, a másik két szárat szabadon hagyták.
2014.06.13 18:20MTI
A rákfélék is képesek lehetnek a szorongásra, amelyről korábban úgy vélték, hogy túlságosan összetett érzés ezen primitív állatok számára - sugallják egy új tanulmány eredményei.
A Bordeaux-i Egyetem munkatársaként dolgozó Daniel Cattaert, a kutatás vezetője szerint a több száz millió éve jelen lévő rákfélék primitív állatok, ezért azon elképzelés, amely szerint képesek bizonyos fokú szorongás kifejezésére, nem tűnt lehetségesnek, ám a mostani kísérletek egyre inkább meggyőzték a kutatókat arról, hogy nagyon is ez a helyzet.
A vizsgálat során a szakemberek feszült helyzetnek - egy kellemetlen elektromos mező hatásainak - tették ki a rákokat, majd egy kereszt alakú tartályba helyezték őket, amelynek két szárát elsötétítették, ezzel az állatok számára kedvező környezetet teremtve, a másik két szárat szabadon hagyták.
Cattaert szerint egy "naiv" rák - amely nem volt kitéve az elektromos mező kellemetlen élményének - a tartály mind a négy szegletébe bemerészkedik, csekély előnyben részesítve a sötétebb részeket. Amikor azonban egy nyugtalan állat kerül az útvesztőbe, akkor soha nem megy be a világos részekbe, mivel azokat túlságosan fenyegetőnek észleli.
A Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmány készítői megállapították, hogy az állatok nagy mennyiségű szerotonint termelnek, amelyet az agy bocsát ki a szorongás leküzdésére.
Azt is felfedezték, hogy amikor szorongás elleni készítményt fecskendeztek a stresszes állatokba, akkor azok elkezdtek kevésbé óvatosan viselkedni és bemerészkedtek a tartály világos részeibe is - adta hírül a BBC News. "A megfigyelt viselkedés a szorongásra emlékeztetett" - mondta Cattaert, hozzátéve, hogy a nyugtalanság érzete hasznos lehet a túlélés szempontjából.
A szakember szerint amikor stressz ér egy állatot, ám az semmit nem változtat a viselkedésén, hanem folytatja a felfedezést, akkor összetalálkozhat egy ragadozóval.
"Ám, ha a rákféle megváltoztatja a viselkedését, akkor elkerüli az olyan helyzeteket, amelyek veszéllyel fenyegetnek. Még ha nincs is a közelben ragadozó, akkor is minimalizálni fogja a fenyegetést" - mondta a szakember.
Néhány kutató szerint az, hogy ezek az állatok ismerhetik a szorongás érzetét, megerősíti azokat a tanulmányokat, amelyek azt sugallják, hogy a rákfélék fájdalmat is éreznek. Ennek fényében szerintük a halászati iparnak újra kellene gondolnia, hogy miként bánik ezekkel az állatokkal.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06