Egyike volt az elsőknek
Félmilliárd éves őshal kövülete segíthet megérteni a gerincesek kialakulását
A Metaspriggina egyike volt az első gerinceseknek, később ebből a családból származott az összes állkapcsos hal, a kétéltűek, a hüllők, a madarak, az emlősök - köztük az ember.
2014.06.13 14:51MTITöbb mint félmilliárd éves, állkapocs nélküli apró őshal kövülete segíthet megérteni a gerincesek kialakulását - írja egy új kanadai tanulmány. A Metaspriggina nevű, öt-hat centiméteres kis őshal mintegy 515-500 millió évvel ezelőtt élt a kambrium földtani korban.
A Nature tudományos lap friss számában megjelent tanulmány szerzői a kis állat nagyjából száz megkövült példányának maradványait elemezték, melyek többségét a kanadai Sziklás-hegység Burgess Shale lelőhelyén ásták ki. A Metaspriggina egyike volt az első gerinceseknek, később ebből a családból származott az összes állkapcsos hal, a kétéltűek, a hüllők, a madarak, az emlősök - köztük az ember.
Az őshalnak kicsi feje, keskeny, csúcsban végződő teste, nagy szeme és kis orrtömlői voltak. Csontok ugyan nem erősítették a testét, koponyája azonban volt, valószínűleg porcok építették fel.
Gerinchúrral is rendelkezett, melynek szerepe az volt, mint később a gerincoszlopé: támaszt biztosított a testnek. Nem tudni, úszói voltak-e. A kopoltyú szerkezete különösen érdekelte a tudósokat.
A Metasprigginának hét, úgynevezett kopoltyúíve volt, ezeken keresztül szűrte ki a vízből a táplálékdarabkákat és ezzel is lélegzett. Az első pár ív erősebb volt, mint a többi, ez lehetett az állkapocs evolúciójának első lépése - mondta Jean-Bernard Caron, a torontói Royal Ontario Múzeum paleontológusa.
A tudósok tisztában voltak ezeknek a kopoltyúíveknek a jelentőségével, ám ilyen korai példáját még nem figyelhették meg - olvasható a tanulmányban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 A Cordia elindította első brit bérlakás-projektjének építkezését
- 22:27 Homokos strand lesz a Desedánál
- 21:30 Itt a videó Robert Fico merénylőjének elfogásáról
- 20:44 Mesterséges kómában tartják Robert Fico-t
- 19:33 A társadalomban uralkodó feszültség miatt bárki merénylet áldozata lehet?
- 18:43 Fico testőrei kudarcot vallottak? - videó
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06