Áttörés az űrkutatásban
Megvan E.T.?!?
Talán létezhet élet egy közeli csillag körül keringő bolygón!
2014.06.04 19:55MTI
A Nap kozmikus szomszédságában lévő csillag körül fedezett fel egy nemzetközi kutatócsoport két bolygót, egyikükről feltételezik, az életet lehetővé tevő tulajdonságokkal rendelkezhet.
A két bolygó a Kapteyn csillaga nevű csillag körül kering, a földtől csupán 13 fényévnyire. A Nap szomszédos csillaga már kisebb távcsővel is megfigyelhető a déli égbolton, a Festő csillagképben. A kutatási eredmények a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című szaklapban jelentek meg.
A csillag egyik bolygója, a Kapteyn b nevű, 48 nap alatt kerüli meg csillagát, és folyékony víz is lehet a felsznén - hangoztatta Ansgar Reiners, a Göttingeni Egyetem Asztrofizikai Intézetének kutatója. A bolygó legalább ötször akkora, mint a Föld - áll a tanulmányban.
A második bolygó, a Kapteyn c még nagyobb tömegű, 121 nap alatt ér körbe csillaga körül, és valószínűleg túl hideg, hogy folyékony víz lehessen rajta.
Az adatok szerint egyelőre a két bolygónak csak a hozzávetőleges tömege, a keringési ideje és a csillaguktól való távolsága ismeretes. A jövőben megpróbálják a légkörüket kutatni, hogy kiderüljön, valóban létezik-e víz az egyikükön - magyarázta Reiners.
A Kapteyn csillagát a 19. század végén fedezte fel Jacobus Kapteyn holland csillagász. A vörös törpecsillagok csoportjába tartozik, és a Nap tömegének csak egyharmadával rendelkezik.
Megfigyeléseikhez a csillagászok a chilei Európai Déli Obszervatórium (ESO) HARPS spektrométere, a Hawaiion található Keck Obszervatórium és a szintén chilei Las Campanas Obszervatórium adatait használták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06