Hacsak addig össze nem omlik a gazdaság
Orosz fennhatóság alá kerül a Hold?
"Oroszország saját erőből kezdi meg a Hold ásványkincseinek a kiaknázását és 2030-ra már állandó telepet létesít az égitesten."
2014.05.08 14:25MTI
Forrás: Wikipedia
"A Hold egy kiaknázásra váró égitest és a 21. század a nyersanyagforrásokért folyó versenyről szól majd" - fogalmaz az Orosz Tudományos Akadémia, a Roszkozmosz orosz űrkutatási hivatal és a Moszkvai Egyetem közös tanulmánya.
A programtervezet olyan űrutazási technológia kifejlesztését irányozza elő, ami lehetővé teszi a nyersanyagkincs feltérképezését nemzetközi együttműködő partnerek nélkül is. A korábbi javaslatok csak nemzetközi együttműködés keretében tartották kivitelezhetőnek a Hold kolonizálását. A kutatási program első fázisa az Izvesztyija értesülése szerint 28,5 milliárd rubelbe (800 millió dollár) kerül majd.
Oroszország az elkövetkező 16 évben több, egyenként három-négy éves időtartamú holdkutató programot indít el. A 2016 és 2025 között tervezett első négy program a Hold déli sarka fizikai és vegyi jellemzőinek feltérképezését irányozza elő, ahol az első bázis létesül majd. Az első oda-vissza utazásokra 2028 és 2030 között kerül sor, a terület emberi felderítését pedig 2030 és 2040 között végzik el.
Korábbi orosz és amerikai Hold-kutató expedíciók bauxit, vas, titán, ritkaföldfém és más ásványok jelenlétét mutatták ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:47 Pénzbüntetést kapott bolti csalás miatt egy polgármester
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


