Új tárlat
British Museum: egy ókori egyiptomi énekesnő múmiája a sztár
3D-eljárással a múzeum szakemberei elkészítették a modelljét egy apró sólyomnak is, amelyet annak idején a testtel együtt zártak a koporsóba.
2014.04.27 12:51MTI
Forrás: youtube.com
Egy ókori egyiptomi énekesnő múmiája lesz a fő látványosság a londoni British Museum új tárlatán, amelynek megszületéséhez modern orvosi szkennerekkel vizsgáltak meg a szakemberek nyolc mumifikált testet, hogy kiderítsék, miként nézett ki, élt és halt meg egykori gazdájuk.
A kutatók a múmiák soha nem fel nyitott koporsóin és kötésein "keresztülnézve" készítettek felvételeket a testek mellett heverő amulettekről és szobrokról, amelyeket azután reprodukáltak. Az Ancient Lives, New Discoveries című kiállítás május 22-én nyílik.
Az egyik zárt koporsóban egy Tamut nevű nő múmiája található, aki nagyjából időszámításunk előtt 900 körül élt Thébában. A koporsóján olvasható felirat szerint a nő Ámon isten énekesnője volt, és feltehetőleg a karnaki templomban szolgált. Háromdimenziós képalkotási eljárásnak köszönhetően a múzeum szakemberei elkészítették a modelljét egy apró sólyomnak, amelyet annak idején a testtel együtt zártak a koporsóba.
"Én magam úgy vélem, hogy Tamut a kiállítás sztárja, mert lenyűgöző tárgyak sorakoznak a koporsójában, és a rendelkezésünkre álló feliratok elárulnak mindent az életéről, többek közt a nevét és azt, hogy mivel foglalkozott" - mondta John Taylor, a múzeum ókori Egyiptommal és Szudánnal foglalkozó részlegének munkatársa.
Az intézmény reményei szerint az új technológiának hála a látogatók most először úgy érezhetik, hogy tényleg személyesen találkoznak valakivel, aki több ezer évvel ezelőtt élt. A kutatók már az 1960-as évek óta használnak szkennert és röntgent, hogy belessenek a múzeum gyűjteményébe tartozó múmiák koporsóiba és kötései alá, ám a közelmúlt technológiai fejlődésének hála immár még mélyebbre tudnak "ásni".
A múzeum új tárlatán látható nyolc múmia Szudánból és Egyiptomból származik az i.e. 3500 és i.sz. 700 közötti időszakból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


