Ritka, mint a fehér tigris!
Fehér tigris hármas ikrek születtek
Bemutatta legfiatalabb fehér tigriseit Buenos Aires állatkertje szerdán: a három hónapja született hármas ikrek egyikén szinte csíkok sem látszanak.
2014.04.17 04:30MTI
Forrás: freedigitalphotos anankkml
A két nőstény krémfehér színű szőrét szembetűnő fekete sávok tarkítják, hím testvérük azonban szinte teljesen fehér. Az állatkert névválasztó versenyt hirdetett a látogató gyerekek között.
A fehér tigris a bengáli tigris rendkívül ritka színváltozata, tízezer születésre jut egy fehér kölyök. A csíkok nélküli fehér tigris még ritkább, talán húsz sincs belőlük a világon - legalábbis így gondolják -, és azok is mind fogságban élő példányok.
Valójában a fehér tigris sem teljesen fehér: jellemzője a kék szem, rózsaszín orr és a krémszínű bunda fekete csíkokkal. Az első fehér tigrist 1951-ben fogták be Közép-Indiában, s Mohannak nevezték el. Ettől a tigristől származik az összes fogságban élő fehér tigris.
Guillermo Weimeyer állatorvos elmondta, a tigriskölykök több mint négyórás vajúdás után születtek. Anyjuk, Cleo egészen öt hónapos korukig szoptatja őket - annak ellenére, hogy már most naponta egy kilogramm húst fogyasztanak.
Cleo és az apaállat, Rhiano életében ez a második alom: első kölykeiket azóta már áthelyezték más állatkertekbe. Idővel a januárban született kistigrisekre is ez a sors vár.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:30 Temuról rendelt diktátor - elszabadultak az indulatok a lengyel parlamentben
- 16:40 Válogatás nélkül lövöldözött egy férfi Krakkó főterén - halottak, sérültek
- 14:50 Hackerek vették célba az olasz külügyminisztert és egy stratégiai vasútberuházást
- 8:48 Öngyilkosságát és temetését is megtervezhette egy 13 éves lány a Google MI-jével
- 22:00 Többmillió ember pénze került veszélybe, megbukott Paraguay elnöke
- 20:02 Megrohamozták a Microsoftnak épülő adatközpontot Amszterdamban
- 18:54 Bombafenyegetések bénítják Európát, Magyarországon vadászgépeket riasztottak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


