PSR J0738-4042
Aszteroidák ütköznek egy távoli apró csillagnak
Egy távoli pulzár, azaz gyorsan forgó neutroncsillagba való becsapódás közben kaptak rajta néhány kisbolygót.
2014.02.20 18:35MTI
Az ausztrál kormány alá tartozó tudományos hivatal (CSIRO) munkatársai Parkes nevű teleszkópjuk és egy másik, dél-afrikai űrtávcső segítségével találtak bizonyítékot arra, hogy a PSR J0738-4042 katalógusszámú apró csillagba aszteroidák csapódnak be.
A kutatásban részt vevő Ryan Shannon, a hivatal csillagásza szerint az aszteroidák egyikének tömege a jelek szerint nagyjából egymilliárd tonna lehetett. "Ha ekkora méretű kő képes itt képződni, akkor bármely más csillag körül is formálódhatnak bolygók, ami rendkívül izgalmas" - mondta a szakember.
A Földtől mintegy 37 ezer fényévnyire fekvő PSR J0738-4042 jelzésű pulzár a Kis Kutya csillagképben található. A gyorsan forgó neutroncsillag erős mágneses térrel rendelkezik, töltött részecskék áramlanak kifelé a felszínéről és rendszeres időközönként rádióhullámokat bocsát ki, különösen zord környezetet teremtve maga körül.
2008-ban Shannon és egy kollégája megbecsülték, hogy egy becsapódó aszteroida milyen hatással lenne egy pulzárra. Úgy vélték, hogy a kisbolygó megváltoztatná a pulzár forgási sebességének fokozatos lassulását és a Földről látható pulzálás formáját. "Jelen esetben pedig pontosan ezt látjuk" - mondta Shannon.
"Úgy véljük, hogy a pulzár rádióhulláma elpusztítja az aszteroidát, elporlasztja azt, ám az így keletkező részecskék elektromosan töltöttek és kissé megváltoztatják a pulzár sugárzását eredményező folyamatot. A pulzár körüli aszteroidákat ugyanaz a felrobbanó csillag hozhatja létre, mint magát a neutroncsillagot.
A szupernova-robbanás során kicsapódó anyag visszahullhat a formálódó pulzár felé, anyagkorongot létrehozva. "Ez az anyagkorong szolgáltathatja azokat a magokat, amelyek később nagyobb aszteroidává növik ki magukat" - magyarázta Paul Brook, a kutatásban részt vevő PhD hallgató. 1992-ben két bolygóméretű égitestet fedeztek fel a PSR 1257+12 katalógusszámú pulzár körül, ám ezek valószínűleg másik folyamat során képződtek.
A mostani tanulmány eredményei a The Astrophysical Journal Letters című folyóiratban láttak napvilágot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06