43 ezer kilométer/s
Elsuhant a Föld mellett a három futballpályányi aszteroida
3,4 millió kilométerre közelítette meg a Földet.
2014.02.18 12:02MTI
Forrás: http://www.slooh.com
Három futballpályányi nagyságú aszteroida suhant el keddre virradóra a Föld mellett.
Az aszteroida másodpercenként 43 ezer kilométeres sebességgel haladt el a bolygónk mellett a greenwichi középidő (GMT) szerint hajnali két órakor - ismertették a Slooh Space Camera (Slooh űrkamera) weboldalán (http://www.slooh.com).
A Dubaji Csillagászati Csoport azokat a fényképeket is közölte, amelyeket az űrteleszkóp az égboltnak arról a részéről készített, ahol az aszteroida elhaladt, a csillagok fénye miatt azonban nehezen észlelhetőnek bizonyult a jelenség.
A 270 méteres kisbolygó 3,4 millió kilométerre közelítette meg a Földet.
Az oroszországi Cseljabinszk fölött éppen egy évvel ezelőtt (február 15-én) robbant fel egy másik aszteroida. A robbanás okozta légnyomás miatt kitörtek az ablakok, számos épületben keletkezett kár és 1200 ember sérült meg.
A cseljabinszki régió illetékesei szombaton a meteorit darabkáival akartak kedveskedni a szocsi olimpia minden érmesének, ám a Nemzetközi Olimpiai Bizottság az utolsó pillanatban lefújta az ajándékozást, és úgy határozott, hogy arra csak a játékok után kerülhet sor egy külön rendezvény keretében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


