Tudományos igazolás
Mégis igaz az óceáni hajótörött története?
Egy amerikai tudományos kutatás megerősíti, hogy igaz lehet a története annak a salvadori férfinak, aki 13 hónapon át hánykolódott halászbárkájával a Csendes-óceánon, s élve, sőt meglepően jó testi-lelki állapotban ért partot a Marshall-szigeteken.
2014.02.16 18:29MTI
José Salvador Alvarengaa bozontosan, de jóltápláltan ért partot
A Hawaii Egyetem tanulmányozta az óceáni szeleket és áramlatokat az adott térségben és az adott időszakban, s arra a következtetésre jutott, hogy ezek alapján a csodás megmenekülés hihetetlennek tűnő története hiteles lehet.
A salvadori José Salvador Alvarenga 2012-ben indult halászni egy társával a dél-mexikói Chiapas államból, és 13 hónappal később a 12 és fél ezer kilométerre fekvő Marshall-szigeteken ért partot hét méter hosszú üvegszálas hajójával. Társa út közben meghalt, mert - a túlélő szerint - nem bírta a nyers tengeri madarak, halak, teknősök és a saját vizelet fogyasztását.
A hajótörés modellezésénél a Hawaii Egyetem kutatói figyelembe vették annak a hajóroncsnak a mozgását, amely a 2011. márciusi japán szökőár következményeként ért partot a Hawaii-szigeteken a katasztrófa után másfél-két és fél évvel. A kísérlet eredményét vasárnap ismertették a Marshall-szigeteken.
A 37 éves Alvarenga történetét kezdetben sokan kétkedéssel fogadták, annyira valószínűtlennek tűnt hosszú hányattatása és megmenekülése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


