"Vassugár" (Iron Beam)
Csillagok háborúját idézi az új rakétavédelmi rendszer
Lézeres rakétavédelmi rendszert mutatott be a héten Ázsia legnagyobb védelmi és légi ipari vásárán egy izraeli állami cég, amely szerint a Csillagok Háborúja-filmekben láthatót idéző technológia hamarosan bevethetővé válik.
2014.02.15 05:30MTI
"Pontosan ugyanolyan, mint ami a Csillagok Háborújában látható. A lézerek egy szempillantás alatt irányba állnak és a célpontnak vége" - mondta a "Vassugár" (Iron Beam) névre keresztelt rendszerről a fejlesztő Rafael fegyverkutatási cég szóvivője, Amit Zimmer a szingapúri légi kiállításon.
A cég a közelről kilőtt, alacsonyan haladó rakéták és aknalövedékek elleni védekezésre fejleszti, mivel ezeket a meglévő izraeli védelmi rendszerek a rövid pályájuk miatt nem tudják kivédeni. A Vassugár ezeket a robbanófejeket nagy energiájú lézersugárral képes túlhevíteni és így megsemmisíteni.
Izrael számára különösen nagy problémát jelent a palesztin területekről érkező, közelről indított és alacsonyan szálló rakéták elleni védekezés, ezt küszöbölheti ki a Vassugár.
A fejlesztő szerint a kísérletek során a Vassugár célpontjainak 90 százalékát elpusztította. "Nagyon pontos, és segíteni fog a járulékos károk megelőzésében. Ha lézereket használsz, végtelen a tárad" - mondta Zimmer.
Arról ugyanakkor nem közölt információkat Rafael, hogy a rendszer mikor állhat hadrendbe, és a fejlesztés költségeiről sem nyilatkoztak. Szakértők pedig arról beszéltek, hogy a tudományos-fantasztikus filmekre hajazó technológia ellenére a Vassugár nem fog drasztikus változást hozni az izraeli légvédelemben, inkább a jelenlegi rendszerek kiegészítéseként lehet tekinteni rá.
A Vassugár a már hadrendbe állított, Vaskupola nevű rendszert egészítené ki, amely ellenrakétával semmisíti meg legfeljebb 40 kilométeres távolságból a támadó rakétákat, és mintegy 80 százalékos hatékonysággal működik. Izrael emellett egy Varázspálca nevű pajzs hadrendbe állításán is dolgozik, amely a közepes hatótávolságú rakétákat semlegesítené. A Nyíl elnevezésű további izraeli rakétaelhárító rendszer a messziről indított, magasan repülő, ballisztikus rakétákkal szemben nyújt védelmet. Ennek már a harmadik generációját próbálták ki sikeresen január elején.
Ugyanakkor egyes szakértők szerint a fenti rendszerek már-már túlzásnak tekinthetők, különösen Izrael térségbeli katonai fölényének fényében. "Egy Izrael elleni konvencionális támadás esélye majdhogynem nulla, így nemigen van szükség ötrétegű rakétavédelmi rendszerre. Ez a fejlesztés inkább Izrael paranoiájáról szól" - mondta Fanar Haddad, a szingapúri Közel-Kelet-kutató Intézet munkatársa.
Elemzők gyakran pazarlónak tartják anyagi szempontból a zsidó állam légvédelmi rendszereit, ugyanakkor egyesek szerint a Vassugár az ország határain túl is jelentős érdeklődésre tehet majd szert kormányok és cégek részéről, így tovább növelheti a már így is a világ élvonalába tartozó izraeli fegyvereladásokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06