Kiválasztották
Ők lehetnek az első Mars-telepesek: most még ezren esélyesek
Az első körben kiválasztott telepesjelöltek közül egy televíziós showműsor keretében 24 főre szűkítik azok számát, akik 2025-től elutazhatnak a Vörös Bolygóra. A Földre történő visszautazást nem tervezik.
2014.01.03 11:06MTI
Több mint kétszázezer jelentkező közül első körben 1058 embert választott ki a Mars One dán vállalkozás, amely egy valóságshow keretében szervez Mars-utazást 2025-re.
Az első körben kiválasztott telepesjelöltek közül egy televíziós showműsor keretében 24 főre szűkítik azok számát, akik 2025-től elutazhatnak a Vörös Bolygóra. A Földre történő visszautazást nem tervezik.
A válogatás első körén túljutott jelentkezők nagy része (297 fő) amerikai, 75-en kanadaiak, 62-en indiaiak.
Bas Lansdorp, a Mars One vezetője és társalapítója hat négyfős csapat utaztatását tervezi, akiknek aztán egy települést kell kialakítaniuk a Marson. A projekt legalább 18 éves résztvevőinek jó egészséggel és angol nyelvtudással kell rendelkezniük. A következőkben szigorú teszteken kell teljesíteniük: szimulálják a Marson való létet, megvizsgálják, hogyan viselik el az izolációt.
Akit kiválasztanak az utazásra, annak túl kell élnie a héthónapos utazás során az erős sugárzást, majd a nehéz landolást. Ezután a laikus asztronautáknak egy száraz bolygón kell élniük, amelynek átlaghőmérséklete mínusz 63 Celsius fok. A Mars légköre többnyire káros szén-dioxidból áll.
A tervet a világ többnyire kétkedéssel fogadja, de a fizikai Nobel-díjas holland Gerard 't Hooft személyében prominens neves támogatója is akad. Szaúd-Arábiában ráadásul a Mars-utazást tiltó fatvát - rendeletet - adott ki Ali al-Hekmi sejk, a szaúd-arábiai ulémák tanácsának, a legfőbb vallási szervezetnek a tagja. A sejk bírálta a Mars "gyarmatosítását", másrészt kifejtette, hogy hasonló "kísérleteket" állatokkal, és nem emberekkel kell végezni.
Eddig csak legénység nélküli robotűrhajókat küldtek a Marsra, legutóbb India indított missziót novemberben. A NASA kutatórobotja, a Curiosity 2012 augusztusában landolt a bolygón.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06