Az életnek viszont nyoma sincs
Az élet feltételeinek nyomaira bukkantak a Mars ősi tavában
A Mars egy ősi tavában egykor léteztek az élethez szükséges elemek, ám a hajdani életnek semmiféle nyoma sincsen.
2013.12.09 18:44MTI
MTI
Ezt állapították meg nemzetközi kutatócsoportok a Curiosity Mars-szonda adatainak elemzése során. A vörös bolygó egy ősi, mára már kiszáradt tavában évmilliárdokkal ezelőtt elméletileg mikroorganizmusok is élhettek - adta hírül a Science tudományos lap friss számában megjelent tanulmányában John Grotzinger, a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) kutatója.
Azt nem tudni, valóban élt-e valami egykor a vízben, hiszen életre utaló nyomokra nem akadt a Curiosity. A szonda a mintegy 150 kilométer átmérőjű Gale-kráter egy öt méter mély, Yellowknife Bay nevű mélyedését kutatva bukkant egy apró, közepes és nagyobb kövekből álló üledékrétegre, amely nyugodt vízben alakulhatott ki.
A mérések igazolták, hogy körülbelül 3,6 milliárd évvel ezelőtt a kráter legalább egy tónak otthont adott - olvasható az elemzésben résztvevő londoni Imperial College közleményében. A Science friss számában több kutatócsoport összesen hat tanulmánya elemzi a Curiosity adatait.
Ezek alapján a csendes, édesvizű tó legalább több tízezer, akár százezer éven át is létezett, és az élethez szükséges alapelemek - a szén, oxigén, nitrogén, kén és foszfor is - megtalálhatók voltak benne. Ilyen feltételek mellett megélhettek olyan mikroorganizmusok, amelyek energiájukat a kövekből és ásványaikból nyerik (úgynevezett kemolitautotróf mikroorganizmusok).
Hasonló baktériumok a Földön barlangok meleg vizű forrásaiban élnek. Sanjeev Gupta, az Imperial College kutatócsoportjának tagja hangsúlyozta: a Marson az ősi élet semmilyen jelét sem találták meg, csak azt fedezték fel, hogy a Gale-kráterben évmilliárdokkal ezelőtt legalább egyszer olyan tó hullámzott, amelyben megvoltak a mikrobák létéhez szükséges feltételek, és ez a Mars-kutatás nagy előrelépése.
A régió további vizsgálata talán választ adhat arra a kérdésre, létezett-e valaha élet a vörös bolygón - fogalmazott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


