Nem is kicsit
Egy debreceni találmány csökkentheti a lakások fűtési költségeit
Jelentősen csökkentheti a lakások fűtési költségeit az a debreceni találmány, amely második díjat kapott a szegedi IDEA 2013 Ötlet-Újdonság-Találmány nemzetközi kiállításon.
2014.01.01 23:30MTI
Kukoricza János debreceni feltaláló a kiállításon először lépett a szélesebb szakmai nyilvánosság elé Thermo Drapes hűtés-fűtés kiegészítő rendszerével, és szabadalommal védett eljárása komoly szakmai elismerést kapott.
A Thermo Drapes az épület külső falain elhelyezett, folyadékkal feltöltött csőhálózatból, egy földalatti, ugyanazzal a folyadékkal feltöltött csőrendszerből, valamint egy keringtető szivattyúból áll.
Egy 100 négyzetméteres lakóépület esetében mindössze 40 liter folyadék kering a rendszerben gravitációsan, illetve - ha szükséges - a szivattyú segítségével. Az áramfogyasztása csak annyi, amennyit a keringtető szivattyú és a vezérlés fogyaszt - ismertette Kukoricza János.
Alföldi talajtani kutatásokra alapozva a térségben agyagrétegbe helyezik el a földalatti csőrendszert, amely átlagosan 15 Celsius fokon tartja a benne keringő vizet. Ezt a hőmérsékletet átveszik az épület külső falai, így akár karácsonykor is csupán néhány fokot kell a hagyományos fűtéssel rásegíteni ahhoz, hogy kellemes hőérzetük legyen a házban tartózkodóknak - mondta a feltaláló.
A rendszer bármilyen talajviszonyok között alkalmazható, csak mérésekkel meg kell határozni melyik az a talajréteg ahol legoptimálisabb a földalatti csőrendszer elhelyezése.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


