Nem csak a holdjáró juthat fel az űrbe
Indulhatnak a kínai űrturisták
Hamarosan a kínaiak is kipróbálhatják az űrutazást, egy pekingi iroda és a holland Space Expediciton Corporation cég frissen aláírt megállapodása ugyanis 2014 végétől a távol-keleti ország lakosai számára is elérhetővé teszi a turizmusnak ezt az egyre nagyobb érdeklődést keltő formáját.
2013.12.29 01:30MTI
SpaceShipTwo, az amerikai űrturizmus origója
A jelentkezőknek legkevesebb 580 ezer jüant (20,6 millió forintot) kell fizetniük, ha a Lynx Mark I jármű fedélzetén akarnak utazni - derült ki a Dexo Travel nevű pekingi utazási iroda vezetője tájékoztatásából. A turistákra egyhetes felkészítés vár a Royal Dutch Airlines vagy az Air France légitársaságnál.
A hajó egyszerre csak egy turistát visz, aki a másodpilóta székében ül a pilóta mellett. A jármű 60 perc alatt ér ki a mezoszférába, 20 percet tölt ott, az utasnak tehát annyi ideje van megcsodálni a Földet és az űrt.
A Lynx Mark I a tervek szerint 2014 utolsó negyedévében száll fel az első turistával a fedélzetén. A hajó 60 kilométer magasra emelkedik. A Lynx Mark I száz turistát fog szállítani, köztük van Bob Geldof ír rockzenész, politikai aktivista, Armin van Buuren DJ, valamint Doutzen Kroes szupermodell. A százból hat helyet tartanak fenn kínai turistáknak.
Az SXC várhatóan 2015-ben Lynx Mark II néven egy második gépet is üzembe állít.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


