Régóta mondjuk
Már a Neander-völgyben is összetett nyelvet beszéltünk
Az izraeli Kebara-barlangban talált mintegy 60 ezer éves nyelvcsontlelet vizsgálata megingathatja azt a meggyőződést, hogy összetett módon csak a Homo sapiens képes beszélni.
2013.12.22 04:29MTIMár a csontlelet feltárásakor, 1989-ben feltűnt a kutatóknak, hogy a Neander-völgyi nyelvcsontja nagyon hasonlít a Homo sapienséhez. Most számítógépes szimulációval bemutatták, hogy a csontot úgy használhatták, ahogy a mai ember - tudósított a BBC hírportálja a PLOS ONE tudományos lapban megjelent tanulmányról.
A nyelvcsont a nyelvet, a gégét és a garatot rögzíti, izmok erednek belőle és tapadnak hozzá, a beszédhez tehát nélkülözhetetlen. A majmoknál nem abban a pozícióban helyezkedik el, mint az embernél, esetükben hangzók formálására nem alkalmas.
Egy nemzetközi kutatócsoport háromdimenziós röntgensugaras képalkotó eljárással és mechanikai modellezéssel vizsgálta meg a Neander-völgyi csontkövületet. A számítógépes szimuláció megmutatta, hogyan viselkedett a nyelvcsont a körülötte lévő csontokkal kapcsolatban.
Stephen Wroe, az ausztrál New Englandi Egyetem tudósa, a kutatás vezetője elmondta: a modellkísérletek bizonyították, hogy a Kebarában talált nyelvcsont nemcsak olyan volt, mint a modern emberé, de nagyon hasonló módon használták. Wroe szerint a felfedezés megváltoztatja a Neander-völgyi ősemberről alkotott képet: a beszéd és a nyelvhasználat képessége ugyanis az egyik alapvető tulajdonság, amely emberré tette az embert. Ha a Neander-völgyi beszélt, akkor ő is tényleg ember volt - hangsúlyozta a kutató.
A közkeletű felfogás szerint az összetett nyelvi rendszer mintegy 100 ezer évvel ezelőtt jöhetett létre, és csak a Homo sapiens volt képes így beszélni. Az izraeli Kebara-barlangban feltárt nyelvcsontkövület azonban annyira hasonlít a mai ember nyelvcsontjához, hogy módosíthat az elméleten.
A nemrégiben Spanyolországban felfedezett, több mint 500 ezer éves nyelvcsontmaradványokat a modern és a Neander-völgyi ember rokonának tartott heidelbergi embernek tulajdonítják. Ezeknek a leleteknek a modellvizsgálata még várat magára, ám Wroe szerint valószínű, hogy igen hasonlóak lehetnek a modern emberéhez és a Neander-völgyiekéhez, ami azt jelenti, hogy a beszéd kialakulását még korábbi időpontra kell helyezni.
A szakember hangsúlyozta, igen óvatosak voltak, nehogy azt sugallják, hogy kétségkívül bizonyítottak bármit is a Neander-völgyi ember beszédével kapcsolatban, de úgy vélte, hogy felfedezésük segíthet meggyőzni a szakemberek nagy részét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


