Miből lesz a fehér halál?
Megfejtették a cukorrépa genomját
Húsz spanyol és német kutató hat éven át dolgozott a cukorrépa DNS-ének megfejtésén.
2013.12.21 05:30MTI"A termesztők így sokkal gyorsabban és egyszerűbben hozhatnak létre új fajtákat" - mondta el Heinz Himmelbauer, a berlini Max Planck Molekuláris Genetikai Intézet és a barcelonai Génregulációs Központ munkatársa. Himmelbauer a témával kapcsolatban a Nature című tudományos folyóiratban megjelentetett tanulmány társszerzője.
Húsz spanyol és német kutató hat éven át dolgozott a cukorrépa DNS-ének megfejtésén. A kultúrnövény a világ egyik legfontosabb cukorforrása, ebből származik a felhasznált cukor mintegy harminc százaléka. Ezen kívül fontos állati takarmány és bioetanol-forrás.
Himmelbauer szerint a cukorrépát már kétszáz éve termesztik, ez alatt az idő alatt pedig cukortartalma nyolc százalékról tizennyolc százalékra emelkedett.
A teljes genom megfejtésének köszönhetően a jövőben egyszerűbbé válik a vadrépák pozitív tulajdonságait, például a betegségekkel szembeni ellenálló-képességet a modern, nagyobb terméshozamú fajtákba átültetni. A szakértő szerint ez sokkal egyszerűbb és hatásosabb a genom ismeretében.
A szakértők a vadrépa genomját nem fejtették meg teljesen, a két növény azonban nagyon hasonló, hiszen tulajdonképpen ugyanarról a fajról van szó - véli Himmelbauer.
A kutatók érdekes dolgot fedeztek fel a cukorrépával kapcsolatban: a génszabályozásért felelős gének száma alacsonyabb, mint az eddig szekvenált növényeknél. A génszabályozás azért felelős, hogy az élőlényben kifejlődjenek vagy megváltozzanak bizonyos sejttípusok, mint például a lepke átváltozása esetében.
A cukorrépa a zárvatermők törzsébe, a szegfűvirágúak rendjébe tartozik. Ebből a rendből a cukorrépa az első növény, amelynek sikerült teljesen elemezni a DNS-ét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


