A Tajsan már a negyedik
Újabb kínai kutatóállomás épül az Antarktiszon
A Tajsan a negyedik kínai állomás lesz a Déli-sarkvidéken. A már működő Csungsan és Kunlun állomások közé tervezték, így logisztikai szerepe is lesz.
2013.11.01 16:36MTI
MTI
A Tajsan a negyedik kínai állomás lesz a Déli-sarkvidéken. A már működő Csungsan és Kunlun állomások közé tervezték, így logisztikai szerepe is lesz - közölte Csü Tan-csou, a hivatal illetékese.
A december és március hónapok közötti időszakban használható új bázison elsősorban geológiai méréseket fognak végezni, a gleccsereket, a földmágnesességet és az Antarktisz légkörét figyelik, kutatják majd.
Az új állomás létrehozásával megbízott expedíciót november első hetében indítják útnak a sanghaji kikötőből - közölteCsü Tan-csou, a hivatal illetékese. Kína elsőként 1985-ben a Déli-sarkvidék határán hozta létre a Csangcseng (Nagy Fal) állomást, majd négy évre rá, szintén a határvidéken a Csungsant.
Harmadik állomása, a Kunlun a 25. kínai expedíció jóvoltából 2009-ben épült meg az Antarktisz legmagasabb pontjától, a Dome Argustól alig több mint hét kilométerre.
A szárazföld belsejében lévő Kunlun csaknem 559 négyzetméteren fekszik. Korábbi tájékoztatások szerint Kína sarkvidéki kutatásainak célja a jégtakaró alatti földtani fejlődés alakulásának és a globális klíma- és környezetváltozás hatásainak megfigyelése, de keresik a Jeges-tengeren vezető kereskedelmi útvonal kialakításának a lehetőségét is, készülve arra, hogy idővel jelentősen csökken a jégtáblák mennyisége a térség vizein.
Az Antarktiszt az 1959-ben megkötött Antarktiszi Egyezmény védi. A megállapodás alapján a Déli-sarkvidéken bármely ország létesíthet tudományos kutatóállomást, azonban tilos a kontinens ásványi kincseinek kitermelése, hulladékok tárolása és bárminemű katonai tevékenység.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


