MERS
Oltóanyag kifejlesztését segítheti a koronavírus mesterséges mutációja
Spanyol kutatók létrehozták a halálos betegséget okozó MERS-koronavírus mutációját, amelynek segítségével elkészülhet egy biztonságos és hatékony oltóanyag is.
2013.09.11 16:22MTI
Fotó: MTI
Az rMERS-CoV-E-nek elnevezett mutáns vírus ugyan megfertőzi a sejtet, ám nincs meg az a képessége, hogy más szövetekre továbbterjedjen és betegséget okozzon - olvasható az amerikai mBio online szaklapban.
"A vakcina a szervezetbe fecskendezve csak kis számú sejtben fog osztódni, hogy elég ellenanyag termelődjön, amely a megfertőzött test védelmét kialakítja. Még azok az emberek sem kapják el, akik a legközelebbi kapcsolatban állnak a fertőzöttel" - írta keddi közleményében Luis Enjuanes, a tanulmány társszerzője, a Madridi Autonóm Egyetem kutatója.
Munkájuk során a kutatók létrehozták MERS vírus genomjának, vagyis teljes örökítőanyagának egy fertőző klónját, majd a szintetizált víruskromoszómát beillesztették egy bakteriális mesterséges kromoszómába, ami lehetővé tette számukra, hogy számos gén mutációját létrehozzák. Így tudták tanulmányozni, mennyire képesek a létrejött mutációk fertőzni, osztódni és terjedni laboratóriumban tenyésztett emberi sejtekben.
Azt fedezték fel, hogy a vírust körülvevő fehérjeburkon végzett változtatás ugyan lehetővé tette, hogy a kórokozó reprodukálja genetikai anyagát, ám meggátolta, hogy a vírus a szomszédos sejtekre átterjedjen vagy megfertőzze őket.
Amikor a mutáns vírust oltóanyagként beadják egy személynek, az nem fogja előállítani a hibás vírus számára a fehérjeburkot, a vírus tehát el fog pusztulni, miután létrejött az az ellenanyag, amellyel a védekező rendszer legyőzi a MERS-fertőzést - írták a kutatók.
A tudósok szerint a módosított vírus "nagyon ígéretes" kiindulási alapja egy oltóanyagnak, ám figyelmeztettek, hogy a klinikai tesztekig még sok munka vár rájuk.
Az elsősorban az Arab-félszigeten fertőző MERS-koronavírust, azaz a közel-keleti légúti megbetegedés (Middle-East Respiratory Syndrome, MERS) kórokozóját 2012 szeptemberében azonosították. Azóta 114 fertőzést jelentettek az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO), közülük 54 ember halálát okozta a vírus. Hatásos gyógymódja jelenleg nincs.
Múlt héten amerikai kutatók arról számoltak be, hogy rhesus makákókon végzett kísérletek során két engedélyezett gyógyszer kombinációjával sikeresen állították meg a MERS terjedését, ami szintén ígéretes kiindulópont lehet a további kutatásokhoz.
Kapcsolódó írások:
- Denevérben találták meg a MERS-koronavírust
- MERS vagy SARS? Versengenek a koronavírusok: melyik halálosabb...
- A SARS-nál is durvább az új koronavírus
- Meghalt a koronavírussal megfertőzött egyik francia beteg
- Koronavírus - már tizenöt halálos áldozata van Szaúd-Arábiában
- Koronavírus - újabb megbetegedés Franciaországban
- Az új, SARS-szerű koronavírus veszélyére figyelmeztetnek
- Két ember halt meg Jordániában az új, SARS-szerű koronavírus miatt
- Új élővakcinás megközelítést fedeztek fel
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


