Kellemetlen
Víz szivárgott az asztronauta sisakjába - meg kellett szakítani az űrsétát
Meg kellett szakítani a Nemzetközi Űrállomás (ISS) két asztronautájának űrsétáját, miután egyikük sisakjába víz kezdett el szivárogni - közölte kedden az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
2013.07.16 18:40MTI
A szivárgás olyannyira kellemetlen volt, hogy Luca Parmitano olasz űrhajós nem hallott és beszélni sem tudott, így a feladat végrehajtását azonnal le kellett állítani.
Parmitano a vele tartó Cristopher Cassidy amerikai űrhajóst kérte meg, hogy segítsen neki visszatérni az űrállomásra. Amint beért, sisakját rögtön lehúzták róla az űrállomáson maradt társai. "Siralmasan néz ki, de jól van" - jelentette Parmitanóról Cassidy a houstoni irányító központnak.
A szivárgás okát egyelőre nem tudták megállapítani, de minden bizonnyal az űrhajósokra szerelt italzsák lehetett a bűnös, bár Parmitano később azt mondta, hogy az arcát áztató, szemébe csorgó folyadéknak nem volt ivóvíz íze. Nem zárható ki az sem, hogy az űrruhában lévő különböző, folyadékkal töltött rendszerek meghibásodása vezetett a problémához.
A NASA-televízió kommentátora az esettel kapcsolatban azt közölte, hogy a két űrhajós egyike sem volt tényleges veszélyben a küldetés alatt. Az eredetileg több mint 6 órásra tervezett űrséta a történtek miatt csak 1 óra 32 percig tartott. A NASA csak ritkán szakítja meg az ehhez hasonló missziókat, de ebben az esetben nem volt más választása - írta az amerikai hírügynökség.
A bevetés célja az volt, hogy az ISS-t előkészítsék egy új - az állomáshoz késő ősszel csatlakozó - orosz modul (Nauka - Tudomány) fogadására, illetve hogy elvégezzenek néhány javítási munkálatot. A 36 éves Parmitanónak ez volt a második űrsétája, múlt kedden első olaszként tett sétát a világűrben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06