Miként alakulhattak ki a kettős aszteroidák?
Magyarázatot találtak a kettős kisbolygó-rendszerek kialakulására
Egy francia-amerikai kutatócsoport magyarázatot talált arra, hogy a kisbolygók népes családjának 15 százalékát kitevő kettős aszteroidák miként alakulhattak ki. A felfedezésről a csillagászok a Nature című brit szaklap legújabb számában számolnak be.
2008.07.10 09:40MTIA kisbolygók legtöbbje a Mars és a Jupiter közötti kozmikus térben kering a Nap körül, de jónéhányan közülük úgynevezett földsúrolók, vagyis pályájuk keresztezi bolygónk pályáját, így akár veszélyesek is lehetnek számunkra. A bináris- vagy kettőskisbolygó-rendszerek esetében tulajdonképpen arról van szó, hogy egy adott aszteroida körül egy másik, de nála jóval kisebb égitest kering, vagyis egyfajta bolygó-hold kettőst alkotnak.
A mostani tanulmány szerint ennek a jelenségnek az oka a Nap termikus hatása. A forró égitestből kiáramló hő hatására ugyanis egyes kisbolygók tengely körüli pörgése felgyorsul. Ennek következtében az égitest sarkvidékeiről jelentős anyagmennyiség áramlik a kisbolygó egyenlítői vidéke felé, és az ott felhalmozódott anyag az egyenlítői térségekben tapasztalt gravitációcsökkenés hatása következtében kilökődik a világűrbe, de nem tud megszabadulni teljesen a kisbolygó tömegvonzásától, hanem az anyagdarabok szép lassan az aszteroida körül keringve összecsomósodnak, majd végül önálló égitestté, azaz holddá állnak össze.
Ilyen jelenséget már lefényképezett ember alkotta szerkezet. A Galileo amerikai űrszonda kilencvenes években úti célja, a Jupiter térsége felé tartva 2400 kilométeres távolságban elhaladt az Ida nevű kisbolygó mellett. Az aszteroidáról készített felvételek páratlan érdekességgel szolgáltak: a képek tanúsága szerint ugyanis az 58 kilométeres átmérőjű Idának van egy piciny holdacskája, a másfél kilométer kiterjedésű Dactyl. A csillagászok megállapították: a minihold minibolygólyától minitávolságra, azaz 90 kilométerre kering. (Összehasonlításul: a Föld-Hold átlagos távolsága 383 ezer kilométer.)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


