Honnan ered a csador?
Csador, a muszlim nők ruházatának kiegészítője
A csador, más nevén hidzsáb (perzsa eredetű szó, jelentése sátor) egy viszonylag nagy, leginkább sötét színű, félkör alakúra szabott kendőszerű szövetdarab, mely a muszlim nők ruházatának kiegészítő eleme.
2008.07.09 12:34National GeographicA mohamedán országok közül is elsősorban Iránban mindennapos viselete az asszonyoknak. A csadort viselője a test köré borítja úgy, hogy egyúttal az a fejet is eltakarja, csak az arc vagy a szemek maradnak szabadon, de alkalmanként még az egész arcot is fátyol takarhatja.
A vallásos, konzervatív nők szinte kivétel nélkül fekete színű csadorban járnak, míg a fiatalok szívesen hordják a világos, esetleg mintás változatát. Viselését egyes szakmák esetében előírják, iskolákban egyenruhaként is megkövetelik, a mecsetek látogatásának ugyancsak feltétele a csador viselete. Egyes források (El-Guindi) szerint a csador története az ókori Mezopotámiáig nyúlik vissza, ahol elsősorban az előkelő nők hordtak fátylat, mai kifejezéssel élve egyfajta státuszszimbólumként.
Egy, a Kr. u. 5. századból fennmaradt domborművön jelenik meg először a fátyol használatának ábrázolása, ez azonban még nem bizonyítéka a csador viselésének. Az első hiteles ábrázolások a 18-19. századbéli európai utazók rajzaiból maradtak fenn, de a viselet elterjedése minden bizonnyal korábbra datálható. 1936-ban Reza Pahlavi sah a csador betiltása mellett döntött, ugyanis azt gondolta, hogy annak viselése szemben áll modernizációs törekvéseivel.
1979-es iráni forradalmat követően, Khomeini ajatollah hatalomra lépésével a hidzsáb használatát ismét elvárták, sőt a nőket gyakran kényszerítették is erre. A csadornak létezik egy további, világosabb színű, mintás változata is, melyet imacsadornak neveznek. Bár a csador hordása Iránban napjainkban már nem kötelező, viselője mégis megőrzi jó hírnevét és az iszlámmal szembeni áhitatát fejezi ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


