Egy halkövületben
Rábukkantak a legősibb hasizomra
Őslénykutatók szerint hasizma lehetett egy őshalnak, amelynek kövületére Ausztráliában bukkantak rá. A felfedezés azért meglepő, mert az eddigi ismeretek szerint kizárólag szárazföldi állatok rendelkezhettek hasizommal.
2013.06.15 02:29MTI
A paleontológusok szerint a devon földtörténeti korszakból származó gogonasus nevű ősi halnak bizony lehettek hasizmai.
"Idáig azt gondoltuk, a hasizom a szárazfölre merészkedő állatok találmánya volt, ám a felfedezés azt mutatja, hogy jóval korábban megjelent az evolúció történetében" - mondta el Kate Trinajstic, a kutatás vezetője. A Nyugat-Ausztrália Kimberley régiójában talált hal lenyomatát kitűnő konzerváló képességű mészkőgöröngyök őrizték meg.
"A hasüregben talált izmok felfedezése váratlanul ért bennünket, hiszen a ma élő halak alapvetően a farokuszony jobbra-balra mozgatásával haladnak előre, ezért minden izmuk a test két oldalán ered" - közölte Gavin Young, az ausztrál nemzeti egyetem földtudományi kutatóintézetének tudósa.
A Science tudományos folyóiratban megjelent kutatás szerint a gogonasus izmai a ma élő halakéval ellentétben harántirányúak voltak. Feltételezik, hogy a teste elülső felét borító merev páncél miatt úszás közben a farkcsapásokkal együtt mozdult a test is.
Az emberi hasizmoknak sokféle feladata van, védik a belső szerveket, segítenek a csontozatnak a testtartásában és a mozgásban is.
Kapcsolódó írások:
- Az emberfélék legősibb fülcsont-maradványait elemezték
- Ősi türk mauzóleumról számolt be egy kazah kutató Keszthelyen
- Az amerikai függetlenségi háború magyar hősére emlékeztek Karcagon
- Megvan az ősi anyanyelv
- Drámai képek: árvíz, belvíz, hősies védekezés országszerte, 2786 kilométeren készültség
- Csivava mentette meg a pitbull-támadástól a lányt
- Szétárverezik az ősi Mexikót - leállítaná az ország
- Új ukrajnai látványosság: víz alatti ősi város
- Fogadalmi szertartások, ősi lakomák - tárlat a Történeti Múzeumban
- Második világháborús emlékművet avattak Vérteskozmánál