Amerikai kutatók
Az emberfélék legősibb fülcsont-maradványait elemezték
A fülcsontok az emberi test legkisebb csontjai és emberfélék fosszilizálódott maradványaiban ritkán őrződnek meg érintetlenül.
2013.05.15 01:30MTI
Az emberfélék (hominida) eddig fellelt legősibb fülcsont maradványainak vizsgálata szerint az evolúció korai szakaszában ment végbe a középfül alakjának és méretének átalakulása, ami alapvetően megváltoztatta az emberek ősének hallását, és valószínűleg azt is, ahogyan kommunikáltak.
Rolf Quam, az amerikai Binghamton Egyetem kutatója és kollégái egy 1,8 millió éves Paranthropus robustus teljes középfül csontozatát, és egy 2,1-3,3 millió évvel ezelőtt élhetett Australopithecus africanus fülcsontocskáit elemezte.
A csontmaradványokat a dél-afrikai Johannesburgtól körülbelül 50 kilométerre lévő, az emberiség bölcsőjeként számon tartott térségben, a Sterkfontein-, Swartkrans-barlangokban tártak fel. A fülcsontok az emberi test legkisebb csontjai és emberfélék fosszilizálódott maradványaiban ritkán őrződnek meg érintetlenül - idézte Quamot a Nature című tudományos folyóirat honlapja.
Az Australopithecina az emberfélék (Hominidae) családján belül a hominina öregnem egy mára letűnt csoportja, amelyhez az Australopithecus és a Paranthropus nemek tartoznak, míg a velük rokon másik csoportot az ember (Homo) neme alkotja. Az ebbe a nembe tartozó két fajt, az Australopithecus afarensist, illetve a fejlettebb Australopithecus africanust, a tudósok többsége az emberek (Homo nem) közvetett ősének tartják.
Mindkét nemnél a kalapácscsont - a három középfülcsont láncolatának első darabja - az emberi fülhöz hasonlított, kisebb volt, mint a majmok fülének hasonló csontja. Mérete azt jelzi, hogy a középfül kisebb volt. Ezeknél a korai emberféléknél a koponya számos aspektusa, a fogazat és a csontváz elég primitív, inkább majomszerű, de a kalapácscsont az egyik olyan jellegzetesség, amely a korai hominidáknál a Homo sapienshez hasonló. A két fülcsont maradvány hasonlósága azt jelzi, hogy az emberi evolúció korai szakaszában fejlődtek ki. Ez olyan lehet, mint a felegyenesedés, azaz a hominidák meghatározó jellemzője - hangsúlyozta Quam.
A Binghamton Egyetem szakemberei tanulmányukat az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) tették közzé.
Kapcsolódó írások:
- Brutális támadás a volt szerb miniszter ellen
- Olyan csontokat találtak, amelyek akár 2900 évesek is lehetnek
- Már csak a csontvázát találták a beton alatt a magyar milliárdosnak
- Ritka dodó-csontmaradványt árvereznek el Londonban
- Eltört Kasza Róbert kulcscsontja Rióban
- Kalózok elraboltak egy francia tankhajót Elefántcsontpart felségvizein
- Afrika Kupa: a negyeddöntő küszöbén az elefántcsontpartiak
- Afrika Kupa - győzelemmel kezdett a nagy esélyes
- Háromezer éves sírokat tártak fel Egyiptomban
- A Tejútrendszer első "csontját" fedezték fel
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06