A hősi halált halt magyar honvédeknek
Második világháborús emlékművet avattak Vérteskozmánál
A Vértesben 1945 januárjában hősi halált halt magyar honvédeknek állítottak emléket Vérteskozmánál kedden.
2013.01.22 12:42MTI Az avatóünnepségen Semjén Zsolt beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar katonák a második világháborúban is bizonyították vitézségüket, és ezúttal az ő hősiességükre, "fától fáig folytatott egykori kézitusájukra" emlékeznek.
Emlékeztetett arra, hogy a magyar nemzet többször kivívta a világ elismerését, a második világháború után azonban más volt a megítélésünk, mert a vesztesek oldalán harcoltunk, és "a történelmet mindig a győztesek írják". "A megszállók és a hatalomba ültetett csatlósaik szemében bűnös volt a súlyos csatákat vívó magyar hadsereg minden tagja, tábornoktól a honvédig. Áldozatok és hősök csak kommunisták lehettek. Horthy Miklós hadseregét még említeni sem volt tanácsos. Így csend honolt, pedig nemigen akadt család, amelyben ne gyászoltak volna apát, fiút, testvért az itt maradottak " - fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Ma már szabadon lehet emlékezni és emléket állítani, így kerültek méltó fejfák a Don-kanyarban elesettek sírjai fölé vagy állítottak kereszteket a Gulág fogolytáboraiban odaveszett honfitársaink emlékezetére - mondta.
Semjén Zsolt köszönet mondott mindenkinek, aki a múlt feltárásán munkálkodik és fontosnak tartja, hogy az utókor elé igazi példaképeket állíthassunk.
A megemlékezésen elhangzott, hogy a második világháború magyarországi hadszínterein kevés harctér volt, ahol a Magyar Királyi Honvédség alakulatai eredményes harcot folytattak a megszálló szovjet hadsereg ellen. A Vértesben az első huszárhadosztály mint az egyetlen magyar lovas seregtest több mint két hónapig tartotta állásait a túlerőben lévő ellenséggel szemben 1945 elején.
A hadosztály harctevékenységeit többnyire a túlerő által visszaszorított vagy az ellentámadó német kötelék tehermentesítése céljából hajtotta végre. Először a Vértes hegység nyugati részén foglaltak el védőállásokat, majd a Székesfehérvár és a Balaton között végrehajtott sikeres német előretörés (Konrad III.-as hadművelet) során a keleti részt is elfoglalták. Jórészt közelharc folyt: szuronnyal, rohamkéssel és kézigránáttal vették fel a küzdelmet a szívósan védekező szovjet erőkkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06