Átadták
Megvan, kik kapták a 2013-as Ericsson-díjakat
Nyolc általános és középiskolai matematika és fizikatanárnak adták át kedden az Ericsson-díjat, a tantárgyak népszerűsítéséért, illetve a tehetségek gondozásában való részvételért járó kitüntetést.
2013.06.05 01:00MTI
A fejenként 250 ezer forintos pénzjutalommal járó elismerést négy kategóriában adta át Charlotte Karlsson, az Ericsson Magyarország kutatás-fejlesztési igazgatója, Karin Olofsdotter, Svédország magyarországi nagykövete, valamint Sipos Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára - olvasható az Ericsson Magyarország által az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben.
A "matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért" járó díjat matematikából Árokszállási Eszter, a paksi Vak Bottyán Gimnázium tanára és Kruchió Mária, a budapesti Áldás Utcai Általános Iskola tanára kapta. Ugyanezt fizikából Csányi Sándor, a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanára és Wiandt Péter, a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium tanára vehette át.
A "matematika és fizika népszerűsítéséért" díjat matematikából Koleszár Edit, a Kecskeméti Református Általános Iskola tanítója és Holló Gábor, a budapesti Németh László Gimnázium tanára érdemelte ki, fizikából pedig Szeder László, a sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium tanára és Tóth Pál, a szentendrei AGY Tanoda Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanára kapta.
Az 1999-ben alapított Ericsson-díj azért jött létre, hogy támogassa, elismerje és erősítse a világviszonylatban is kiemelkedő matematikai és természettudományos alapképzést, illetve hogy elismerje azoknak a tanároknak a munkáját, akik átlagon fölüli eredményt értek el a matematikában és fizikában tehetséges diákok tanításában vagy abban, hogy megszerettessék tanulóikkal e két tárgyat. A díjat a legelkötelezettebb, az alapszintű oktatásban részt vevő, aktív tanári munkát végző matematika- és fizikatanároknak kapják. Az alapítás óta most már összesen 178 matematika- és fizikatanár kapta meg a kitüntetést.
A jelöltekre írásos javaslatot nyújthattak be szakmai és társadalmi szervezetek, vagy a javasolt tanár tevékenységét ismerő kollégák, tanítványok.
A díjátadó előtt szervezett kerekasztal fórumon az ELTE, a BME és az Ericsson képviselői a díjazott pedagógusokkal a középiskolai matematika- és fizikaoktatás fejlesztéséről, a kutatói, mérnöki életpálya népszerűsítéséről, a természettudományos képzést adó egyetemek és a középiskolák közötti együttműködésről beszélgettek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06