ALMA "szuperteleszkóp"
A csillagok bébibummja egymilliárd évvel korábban volt, mint hitték
2013.03.14 00:30MTI
Az eddig feltételezettnél egymilliárd évvel régebben volt a viharos csillagkeletkezések leghevesebb korszaka a világegyetemben.
Ezt állítják az ALMA "szuperteleszkóp" által szolgáltatott adatokra támaszkodva tudósok, akik azt is közölték, hogy a valaha megfigyelt legnagyobb távolságban találtak vizet.
A csillagok bébibummját jelentő időszak újbóli meghatározása azt jelenti, hogy számtalan csillag sokkal vénebb, mint ahogy azt eddig gondolták.
Az ALMA ugyan csak szerdán állt teljes egészében üzembe a chilei Atacama-sivatagban, rádióteleszkópjainak egy része azonban már eddig is működött. Korábban a szerkezet révén derült fény arra, hogy egy Naphoz hasonló csillag körül az élet építőköveinek számító cukormolekulák vannak.
A mostani felfedezés egy nemzetközi tudóscsoport szerint azt mutatja, hogy a viharos csillagkeletkezések leghevesebb korszaka jórészt 12 milliárd évvel ezelőtt, vagyis az ősrobbanás után kétmilliárd évvel zajlott. Az úttörő eredményről a csoportot vezető Axel Weiss, a bonni Max Planck Rádiócsillagászati Intézet munkatársa beszélt. A szakemberek a Nature és az Astrophysical Journal című tudományos folyóiratokban számoltak be felfedezésükről.
A viharos csillagkeletkezés során a galaxisok nagy sebességgel új csillaggá alakulnak kozmikus gázokból és porból. A csillagvihar-galaxisokban - más néven csillagontó galaxisokban - a csillagkeletkezés üteme az átlagosnál nagyságrendekkel, hozzávetőleg ezerszer nagyobb.
"A Tejúton évente egy új Nap születik, a csillagontó galaxisokban évente ezer" - mutatott rá Weiss, hozzátéve, hogy ez csak a távoli galaxisokban figyelhető meg, a Föld szomszédságában egyáltalán nem.
A világegyetem "viharos fiatalkorába" az ALMA 16 teleszkópjának segítségével pillantottak be a tudósok. El lehet képzelni, mivel fog szolgálni a szerkezet a jövőben, amikor mind a 66 működik - mondta Weiss. A szakemberek az Einstein által megjósolt gravitációs lencsézés technikájára is támaszkodtak megfigyeléseik során.
A csillagászok a rekordtávolságban vizet is felfedeztek, mégpedig két olyan galaxisnál, amelyek fénye becsléseik szerint már az ősrobbanás után egymilliárd évvel is ragyogott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06