Még most is észlelhetőek
9577 utórengés követte a 2011-es földmozgást Japánban
Összesen 9577 utórengést észleltek a 2011. március 11-i, a Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengés után Japánban az elmúlt két év során a tokiói meterológiai intézet adatai alapján.
2013.03.11 15:36MTIA Kyodo hírügynökség által hétfőn ismertetett statisztikák szerint az utórengések két évvel a katasztrófát követően is folyamatosak, bár számuk és erejük számottevően csökkent.
Közvetlenül a földmozgást követően, 2011 márciusában közel háromezer utórengést regisztráltak a szigetországban, 2012 decemberéig pedig minden hónapban legalább százat észleltek. Idén januárban és februárban viszont már csak 93, illetve 92 rengést mértek. A legutóbbi súlyos, a Richter-skála szerinti 7,3-as utórengés tavaly decemberben rázta meg a szigetország keleti partvidékét.
Ennél csak két erősebb utórengés volt korábban, míg ehhez hasonló súlyosságúból összesen 66 következett be. Honkura Josimori, a japán kormány földrengéskutató bizottságának elnöke szerint még jó néhány évbe fog beletelni, mire a földrengések intenzitása visszatér a katasztrófa előtti szintre Japánban.
A japán meteorológiai intézet azt is valószínűnek tartja, hogy a 2011-es földrengés helyszínén a következő egy-két évben egy 8-as erősségű utórengés következhet be. A közelmúltban a kormány és japán egyetemek is arról számoltak be, hogy számottevően megnőtt egy jelentős földmozgás esélye a szigetország partjai mentén a 2011-es katasztrófa által kiváltott geológiai aktivitás miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


