Herschel
Nyugdíjba vonul az európai űrteleszkóp
Hamarosan elfogy a hűtőfolyadéka, ezért befejezi munkáját a Herschel európai űrteleszkóp.
2013.03.06 01:30MTIA 3,4 tonnás teleszkóp missziója négy év után ér véget - közölte Kölnben a Német Légi- és Űrhajózási Központ (DLR) kedden. Ez alatt az idő alatt a Herschel 1,5 millió kilométerre távolodott el a Földtől a por- és gázfelhőkön át.
"A Herschellel kvázi ott voltunk a csillagok születésénél" - mondta el Christial Gritzer, a DLR munkatársa.
A hűtésre szolgáló folyékony hélium hamarosan elfogy, és a mínusz 271 Celsius fokos üzemi hőmérséklet nem tartható. Ezért kell nyugdíjba küldeni a Herschelt, ami jelen esetben azt jelenti, hogy Nap körüli pályára állítják, ahol a teleszkóp nem jelent veszélyt más missziókra - fejtette ki Gritzer.
Bár egy ellenőrzött Holdra szállás is megoldható lehet elméletben, a szakértők szerint túl költséges lenne.
A kutatók nem tudják megjósolni, hogy pontosan mikor mondja fel a szolgálatot az űrteleszkóp. A hélium elfogyását abból veszik majd észre, hogy egyszer csak néhány óra leforgása alatt több fokkal emelkedik a berendezés hőmérséklete. Ez várhatóan valamikor az elkövetkező hetekben következik be.
Kapcsolódó írások:
- Űrteleszkópot telepít Ausztráliában az amerikai hadsereg
- Új fekete lyukat fedezhetett fel a Swift-űrteleszkóp
- A Tarantula-ködöt kapta lencsevégre a Hubble-űrteleszkóp
- Örvény-galaxis és Vadászebek: a Discovery Channel-teleszkóp első felvételei
- Már épül az európai mélytengeri neutrínó-teleszkóp is
- Fekete lyukakra vadászik a NASA teleszkópja
- Ragyog a gömbhalmaz tizenhárom fényév átmérőjű "szíve"
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


