Megkezdte a próbafúrást a Phoenix a Marson
Kutatják alkalmas volt-e a marsi víz a legprimitívebb életformák hordozására
Egy héttel leszállása után megkezdte próbafúrását a Marson a Phoenix amerikai űrszonda - közölte vasárnap a kaliforniai Pasadénában lévő földi irányítás.
2008.06.02 08:57MTIEszkavátorhoz hasonló robotkarja kinyílt és elérte a fagyott talajt. A vörös bolygóra küldött automatalaboratórium fő feladata ugyanis az lesz, hogy az elkövetkező három hónapban, amíg a marsi északi sarkvidéki nyár időjárási viszonyai engedik, a robotkar végén lévő lapáttal mintát vegyen a feltételezhetően vízjeget tartalmazó talajból, a mintát ő maga megolvassza, majd az így nyert vizet elemezve igyekezzék utánajárni annak: alkalmas-e, vagy alkalmas volt-e valaha a marsi víz akár a legprimitívebb életformák hordozására.
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szakemberei egyébként a leszállás után készült fényképek alapján máris arra gyanakszanak, hogy kimutatható a vízjég jelenléte a landolás helyszínén. A fékezőrakéták fúvókái ugyanis egy részen elfújták a felszínt takaró homok-, illetve porréteget, és így az alatta lévő réteg láthatóvá vált. Ennek a területnek egy része elüt a környezetétől, vagyis jóval fényesebb és világosabb, mint a körülötte lévő anyag. Mindez utalhat vízjég jelenlétére is - vélik az elemzők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


