450 kilogramm rakományt vitt magával
Kikötött a Nemzetközi Űrállomáson a Dragon teherűrhajó
Sikeresen kikötött a Dragon teherűrhajó szerda délután a Nemzetközi Űrállomáson, amelyre utánpótlást szállított.
2012.10.10 19:18MTIEz volt a SpaceX (Space Exploration Technologies Corp.) amerikai cég gyártotta magánűrhajó második útja, de a májusi csak próbarepülés volt. Most mintegy 450 kilogramm rakományt vitt magával, amelyben élelem, ruhanemű, kísérletekhez használt anyagok és más dolgok, például vanília-csokoládé jégkrém van egy hűtőben. A vállalat összesen 12 ilyen útra szerződött az amerikai űrkutatási hivatallal 1,6 milliárd dollárért.
A teherűrhajó vasárnap indult, és két és fél nap alatt jutott el az űrállomás közelébe. Amikor már csak mintegy tíz méterre volt tőle, Hoside Akihiko japán űrhajós elfogta az állomás robotkarjával és bevontatta a dokkoló helyre.
Az út nem volt teljesen problémamentes, mert a Falcon-9 hordozórakéta első fokozatának kilenc rakétája közül az egyik egy perc után leállt, de a többi kiegyenlítette a tolóerő hiányát. A hiba miatt viszont egy másodlagos rakományt, egy távközlési műholdat csak a kelleténél alacsonyabb pályára lehetett állítani.
A Dragon október végén tér vissza a Földre az űrállomáson berakodott szállítmánnyal. Teherszállítmányt az űrállomást üzemeltető más felek, így Oroszország, Japán és Európa is küld a kozmonautáknak, de azok az űrhajók visszatéréskor elégnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06