A Harvard Egyetem egyelőre nem publikálja
Jézus feleségére utaló papirusztöredékről írt tanulmány
A Harvard Egyetem bejelentette, egyelőre nem közlik azt a tanulmányt, amely azt állítja, hogy egy negyedik századi papirusztöredék az első ismert utalást tartalmazza Jézus állítólagos feleségére.
2012.09.23 14:50MTIA tanulmányt Karen King, az egyetem professzora mutatta be a héten Rómában megrendezett kopt tanulmányok 10. nemzetközi konferenciáján, ahol élénk vitát váltott ki.
A Harvard Theological Review szerkesztője a hét végén közölte, hogy a papirusztöredék további tanulmányozását várják, egyebek között a pontos tudományos kormeghatározást és a kopt papiruszok és nyelv szakembereinek jelentéseit a dokumentumról.
A 3,8 centiméterszer 7,6 centiméteres sárgásbarna töredék egy magát megnevezni nem kívánó magángyűjtőé. A tulajdonos 2011 decemberében mutatta meg Karen Kingnek, a korai kereszténység szakértőjének, aki több kutatóval történő konzultáció, elemzés után ismertette a szöveget a római konferencián. A kopt nyelven íródott szöveg nagy valószínűséggel egy 2. századi görög textus fordítása, egy dialógus töredéke, amelyben Jézus feleségeként utal egy nőre, Máriára. Semmit sem lehet tudni az ókori dokumentum felfedezésének körülményeiről, az azonban biztosra vehető, hogy Egyiptomból származik.
A konferencián a szakemberek többsége megkérdőjelezte a dokumentum hitelességét. King ugyanakkor közölte, hogy két szakember is úgy véli, hogy az írás minden bizonnyal valódi.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


