Erős bizonyítékok utalnak rá
Alighanem III. Richárd földi maradványait találták meg
Brit régészek szerint erős közvetett bizonyítékok utalnak arra, hogy III. Richárd (1452-1485) angol király, az utolsó York-házi uralkodó földi maradványait tárták fel.
2012.09.12 22:30MTIAz angliai Leicester egyik önkormányzati autóparkolójában végzett feltárások során gerincdeformitásos, bezúzott koponyájú csontváz került napvilágra. A Leicesteri Egyetem a továbbiakban DNS-vizsgálatot tervez, és az eredményeket összeveti III. Richárd leszármazottainak genetikai anyagával - olvasható a BBC News hírei között.
Az egyetem szóvivője szerint közvetlenül a halál előtt bekövetkezett koponyasérülést fedeztek fel, valamint a gerincoszlopba fúródott nyílhegyet találtak. A király a rózsák háborúját lezáró bosworthi csatában vesztette életét 1485-ben, és a korabeli beszámolók szerint az ütközetben lerántották lováról, majd a fejére mért ütéssel végeztek III. Richárddal.
Az elhunyt súlyos gerincferdülésben (szkoliózisban) szenvedett, és bár Shakespeare drámájával ellentétben nem volt púpja, egyik válla magasabban volt, mint a másik.
A rózsák háborújának veszteseként III. Richárd szerény temetésben részesült, a ferences rendi Grey Friars templomban helyezték végső nyugalomra. A templomot az 1530-as években rombolták le, ám a dokumentumok szerint a sír megúszta a pusztítást.
Az augusztus 25-én kezdődött ásatások során feltárták a klastromot, a káptalantermet, valamint megtalálták a templomot is, majd a csontvázat.
"Eltávolítottuk a fogakat, és rendelkezésre állnak a combcsontok is, így minden reményünk megvan arra, hogy elégséges mintát találunk a genetikai vizsgálatokhoz" - hangsúlyozta Turi King, a DNS-vizsgálatokat irányító szakember.
A vizsgálatok a tervek szerint 12 hetet vesznek igénybe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


